Budai Gyula a GVH-t kritizálja

MTI
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tud hatékonyan fellépni a mezőgazdasági termékkörben kartellezők ellen a szakmaközi törvény múlt évi elfogadása óta - vélekedett a GVH elnöke hétfőn a parlament mezőgazdasági bizottságának ülésén.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Juhász Miklós tájékoztatást adott a dinnyekartell néven ismertté vált ügy résztvevőivel szemben indított versenyfelügyeleti eljárásról, amit megszüntettek, miután állásfoglalást kértek a vidékfejlesztési tárcától. Ennek alapján a GVH arra a következetésre jutott ugyanis, hogy nem állapítható meg a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló szabályok megsértése.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a GVH-nak a jogszabályt be kell tartatnia, nem pedig kifogásokkal illetni azt. Az államtitkár az április első felében a sajtóban megjelent információkra utalt, amelyekben a szabályozás elégtelenségét vetette fel a versenyhatóság.

 

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?