Hiába a törvény, a gazdákat fenyegetik a felvásárlók

agrarszektor.hu
Hiába fogadta el a parlament a törvényt, hogy vis maior esetén felmentést kapnak a gazdák, a kereskedők próbálkoznak: azzal fenyegetik a gazdákat, ha nem teljesítik a szerződésben foglalt terményleadást a megkötött áron, idén nem veszik át tőlük a gabonát - írja a beol.hu.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Tarr Gyula gyulai agrármérnök, nyugdíjas falugazdász elmondta, többen panaszkodtak neki: hiába a törvény, a felvásárlók követelik azt is, ami nem termett meg. Egyes híresztelések szerint a felvásárlók bojkottra készülnek, de szakemberek szerint ez biztosan nem történik meg, kell majd a gabona.

Tarr Gyula kiemelte, több termelőnél raktáron van még kukorica, és tartanak attól, hogy ebben a feszült helyzetben tőlük sem vásárolnak fel. A gabona magas ára miatt biztosan emelkedik a műtrágya, a gyomirtó- és növényvédő szerek ára, és ezek egy gyengébb év után már nem mennek vissza.

Szabó István, a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatója elmondta, hozzájuk többféle információ is eljutott a felvásárlásokkal kapcsolatban. Több kereskedő tisztességesen átkötötte a szerződést, a kieső terményt idén pótolhatják a gazdák. Voltak, akik ugyan nem piaci, de magasabb árat fizettek, mint ami a szerződésben szerepelt. Olyanról is beszámoltak, hogy a felvásárló hajthatatlan maradt.

Főleg azok vannak bajban, akik nem tettek vis maior bejelentést. A tavalyi törvénymódosítás is kimondja, nem mentesülnek a termelők attól, hogy akadályközlési kötelezettségüknek megfelelő módon eleget tegyenek, továbbá, hogy szerződéses partnereikkel a teljesíthetőséggel összefüggésben az elvárt módon együttműködjenek.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03