Stratégiai megállapodás a KITE és az OTP Bank között

Most már jogilag is Guba Sándor középvezetőé az óriás agrárcég.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a nádudvari KITE Zrt. az OTP Bank Nyrt.-vel - jelentette be a vállalat. A cég - amelynek tulajdonosváltása az utóbbi időszakban nagy vihart kavart szakmai körökben - mára egy kézbe került. A részvényeket Guba Sándor, a KITE Zrt. dél-dunántúli regionális igazgatója vásárolta fel a második leggazdagabb magyarnak számító Bige László előtt.

A mai nappal jogilag is egy kézbe került a KITE Zrt. részvényeinek meghatározó többsége - közölte Imre András, az új tulajdonos jogi képviselője. Bejelentése szerint az eddigi menedzsmenttel kívánják tovább működtetni az évi 200 milliárd forintos forgalmú, legnagyobb hazai agrárintegrátori vállalakozásnak számító céget.

Mint ismert, az új tulajdonos Guba Sándor KITE-középvezető lett, aki eddig több mint húszmiliárd forintot fizetett a részvényekért. Ezzel kiütötte a nyeregből a korrábbi ajánlattevő péti Nitrogénművek Zrt.-t, amely Bige László tulajdonában áll. Búvár Géza, a KITE vezérigazgatója a végül létrejött tulajdonosváltást “mérföldkőnek" tekinti, és meggyőződése, hogy "az új tulajdonos hosszú távú szakmai befektetésként tekint a KITE Zrt.-re".

A Guba-féle KITE-felvásárlás mögött sokan eddig is az OTP Bankot sejtették, és e vélekedést támasztja alá, hogy a tulajdonosváltáson átesett cég elsőként éppen az OTP Bankkal kötött stratégiai megállapodást. Búvár Géza szerint az együttműködés erősödő pénzügyi hátteret, bővülő bel- és külpiaci üzleti lehetőségeket jelent mind a KITE Zrt., mind partnerei számára.

A stratégiai együttműködéssel lehetővé válik, hogy olyan kiemelt mezőgazdasági fejlesztési projektek valósuljanak meg, amelyek hozzájárulnak a KITE Zrt. és partnerei üzleti sikeréhez, valamint a magyar agrárium versenyképességének további növekedéséhez - fogalmaz a cég közleménye. Hozzáteszik: "Az OTP Bank Nyrt. külföldi leánybankjain keresztül kiemelt szerepet vállal a határon túli, az agráriumhoz és a vidékhez kötődő magyarság helyben maradásához és fejlődéséhez szükséges finanszírozás biztosításában. A stratégiai megállapodás emellett stabil pénzügyi hátteret biztosít a KITE Zrt. partnerei számára versenyképességük javításához, beruházásaikhoz, valamint az újabb innovatív technológiák magyar piacra történő bevezetéséhez".

A bejelentés szerint a KITE további stratégiai megállapodások megkötésére törekszik, de a lehetséges újabb partnerek köréről egyelőre nem adtak felvilágosítást.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03