2016. július 24. vasárnap Kinga, Kincső

Hírek - Agrár-vidék

Agrárfoci: először mérkőznek meg egymással a válogatott agrárcsapatok (x)

Március 20-án vasárnap a II. kerületi Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontban – kategóriájában az egyik legvonzóbb színhelyen – első alkalommal rendezi meg a PromoSport Kft. a Magyar Agrár Kupát és Családi Napot.
 
 
Feliratkozom az agrárszektor.hu hírlevélre

Az ötlet- és házigazda cég hét évvel ezelőtt jelent meg a szabadidős (amatőr) sportesemények „színpadán”, és az óta a társadalmi élet legkülönbözőbb szektoraiban tevékenykedőket megszólítva közel félszáz rendezvényen teremtette meg a sportolás, a versengés és a kikapcsolódás lehetőségét azok számára, akik a hétvégeiket inkább töltik mozgással és felfrissüléssel, mint mozgásszegény programokkal.

Ezt a törekvést nagyra értékelve az I. Magyar Agrár Kupa fővédnöki tisztjét dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter tölti be, akit a vasárnapra eső rendezvény ünnepélyes megnyitóján Gulyás Andrea, a tárca közigazgatási államtitkára képviseli majd.

Ami a mezőny összetételét illeti: a két csapattal is benevező Földművelésügyi Minisztérium kispályás együttese mellett további 28 intézményi „válogatott” vonul majd fel a Pokorny József Sportközpontban. A 30 csapatot számláló mezőny egyik része az agrárszektorhoz tartozó mezőgazdasági nagyvállatokat, azaz a kereskedelmi szekciót képviseli, míg a másik a közigazgatási szekció szereplőit egyesítve az irányító agrártárcát, a háttér- és oktatási intézményeket, de ugyanúgy az erdészeti társaságokat is.

A házigazdák hagyományteremtő szándékkal hirdették meg az I. Magyar Agrár Kupát. A programban nem csupán a szépszámú mezőnyt felvonultató focitorna szerepel, hanem 17 csapatos bográcsos főzőverseny is, ugyanakkor a gyerekek számára is érdekes játékokat és vetélkedőket készítenek elő.


 

Címlapon, most

Tömeges öngyilkosságba menekülnek a reménytelenül eladósodott farmerek

Jó évük van a zalai gazdáknak

Több őszi búza termett az idén és magasabbak lettek a termésátlagok.

Nem csak a gazdáknak jár a támogatás a fagykárra

A fagykár sújtotta agrárvállalkozások is részesülhetnek teljes hiteldíj-támogatásban.

Ki a legvagányabb traktoros? - Te is hanyatt fogsz esni a nyár legmenőbb traktoros programjától!

A show előnapján pedig várunk a Kelet-magyarországi Agrárfórumon.

24 milliárd forint áll rendelkezésre az idei károk kezelésére

A károsultaknak november 30-ig kell beadniuk a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet.

Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

A szakértő szemével

Fórián Zoltán
vezető agrárszakértő
Takarékbank Agrár Központ