Elfogyott a pénz: leállítja a százmilliárdos pályázatot Lázár tárcája

agrarszektor.hu
Felfüggesztette az irányító hatóságként működő Miniszterelnökség az élelmiszeripari fejlesztésekre kiírt 141 milliárdos pályázatot a források kimerülése miatt az 1300 milliárdos Vidékfejlesztési Programban. Fel kellett függeszteni a nem mezőgazdasági tevékenységek elindításáról szóló kiírást is. A tárcának korábban több beruházási pályázatot is le kellett állítania a fokozott érdeklődés miatt.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

November 30-án 24 órától felfüggeszti a "mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás- hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban" című pályázatot a Miniszterelnökség. A tárca tájékoztatása szerint az élelmiszeripari fejlesztéseket szolgáló, mintegy 141 milliárd forint keretösszegű kiírást azért kell felfüggeszteni, mert a meghirdetett keretösszeg kimerült. A projektek megvalósulása érdekében fontos, hogy az ügyfelek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről és a felfüggesztést megelőzően gondoskodjanak a támogatási kérelem véglegesítéséről és benyújtásáról - hívja fel a figyelmet a tárca.

Válaszokat akar a hazai agrárszektor legégetőbb kérdéseire? Kivételes kapcsolatépítési lehetőségeket keres az agráriumban és az élelmiszeriparban?
Jelentkezzen most a Portfolio kétnapos agrárkonferenciájára!
Agrárszektor 2016: két nap, 70 előadó, 800 résztvevő, és a magyar agrárszektor legforróbb témái

A minisztérium felfüggesztette a "nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatására, illetve a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációjára" kiírt, 13,85 milliárd forint keretösszegű pályázatot is. A mezőgazdasági termelők, illetve magánszemélyek október 24-től kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását, amelyre az irányító hatóság közleménye szerint legkésőbb november 24-ig lesz lehetőségük.

A diverzifikációs pályázaton a beérkezett támogatási kérelmek előzetes értékelésekor több esetben úgynevezett mesterséges körülmény megteremtésének gyanúja merült fel - közölte ugyanakkor a minisztérium. Ezért Kis Miklós Zsolt, a tárca államtitkára soron kívüli vizsgálatot rendelt el. Az irányító hatóság vizsgálja az ügy részleteit.

Mint ismert, a Miniszterelnökségnek az idén már több pályázatot fel kellett függesztenie a fokozott érdeklődés miatt. Ilyenek volt a trágyatárolókra és az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatok, de a például benyújtást a kisméretű terménytárolóknál is le kellett állítani.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?