2016. július 26. kedd Anna, Anikó

Hírek - Agrár-vidék

Holland sertésekkel csalták milliárdos tételben az áfát

Megkezdődött a Tatabányai Törvényszéken annak az ászári férfinak a büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy az általa "mozgatott", sertéskereskedelemmel foglalkozó céghálózat csaknem másfél milliárd forinttal károsította meg a költségvetést. Importált sertésekkel csalták az áfát.
 
 
Feliratkozom az agrárszektor.hu hírlevélre

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, F. Szilárd 2012-ben és 2013-ban Hollandiából nettó áron szállított élő sertéseket egy magyar vágóhídnak. Az értékesítési láncba egy magyar céget iktattak, amely már áfás számlát állított ki, azonban a forgalmi adót vagy nem fizette be, vagy nem is tett bevallást. Az elcsalt adón F. Szilárd és a vágóhíd tulajdonosa osztozott.

Az elsőrendű vádlott az áfa eltitkolása érdekében a közbenső cégeket rövid időközönként váltogatta, illetve cserélgette a cégek ügyvezetőit. Ezek az emberek heti százezer forintos fizetésért a nevüket adták a cégekhez, de azok működésébe nem folytak bele.

A perben összesen kilenc ember került a vádlottak padjára. Az elsőrendű vádlottat és több társát bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással, valamint sikkasztással, csődbűntettel, valamint közokirat-hamisítással vádoljákk.


 

Címlapon, most

Riasztás: gyorsan terjed a legújabb szarvasmarha-betegség

Jó évük van a zalai gazdáknak

Több őszi búza termett az idén és magasabbak lettek a termésátlagok.

Fagykárra is teljes támogatás járhat a gazdáknak

A fagykár sújtotta agrárvállalkozások is részesülhetnek teljes hiteldíj-támogatásban.

Ki a legvagányabb traktoros? - Te is hanyatt fogsz esni a nyár legmenőbb traktoros programjától!

A show előnapján pedig várunk a Kelet-magyarországi Agrárfórumon.

Tömeges öngyilkosságba menekülnek a reménytelen farmerek

Az elmúlt két évben cserbenhagyta a monszun az indiaiakat.

Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

A szakértő szemével

Fórián Zoltán
vezető agrárszakértő
Takarékbank Agrár Központ