Így osztják jövőre Lázárék az uniós milliárdokat

agrarszektor.hu
Az idei 31 után jövőre várhatóan további "csaknem 40" pályázati felhívást tesz közzé az 1300 milliárd forintos új magyar Vidékfejlesztési Programban (VP) a Miniszterelnökség. A közbenső szervezetként és kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) készen áll a VP végrehajtására.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az MVH készen áll arra, hogy végrehajtsa a Vidékfejlesztési Program pályázatait - áll a Földművelésügyi Minisztérium közleményében. A korábban megjelent kormányhatározat szerint a Lázár János vezette Miniszterelnökség az idén 31 pályázati felhívást jelentet meg, mintegy 710 milliárd forintos összegben. Az agrártárca tájékoztatása szerint a további tervekben az áll, hogy "szorosan ezt követően további, közel 40 felhívás jelenik meg 2016-ban" az összesen  mintegy 1300 milliárd forintot közvetítő programban.

Válaszokat akar a hazai agrárszektor legégetőbb kérdéseire? Kivételes kapcsolatépítési lehetőségeket keres az agráriumban és az élelmiszeriparban?
Jelentkezzen most a Portfolio kétnapos agrárkonferenciájára!
Agrárszektor 2015: két nap, 60 előadó, 700 résztvevő, és a magyar agrárszektor legforróbb témái

A VP végrehajtásában az MVH a támogatási kérelmeket úgynevezett közbenső szervezetként, míg a kifizetési kérelmeket és a pénzügyi folyamatokat kifizető ügynökségként kezeli. A felhívások elkészítése, illetve a végrehajtáshoz kapcsolódó feltételrendszer megteremtése az irányító hatóságként működő Miniszterelnökség feladata és felelőssége.

Az MVH állandó tagokkal részt vesz a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkársága által működtetett pályázati előkészítő munkacsoportok munkájában, amelyek feladata a felhívások előkészítése. Az MVH az egyes intézkedéseket érintő horizontális kérdések megoldásában, illetve a technikai háttér biztosításában (kérelembenyújtás informatikai felülete, adatkapcsolat, ügyintézés informatikai háttere) működik közre.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?