2016. szeptember 27. kedd Adalbert

Hírek - Agrotechnológia

Fontos változás: mikor állíthatnak ki növényorvosi vényt?

A jövőben kötelező lesz a szerződéskötés a szakirányító és a termelő között, amennyiben növényorvosi vény kiállítására kerül sor. Az új előírást is tartalmazó és a növényvédelmi szakirányítók munkáját több ponton is érintő rendeletmódosítás 2015. december 25-én lépett hatályba.
 
 
Feliratkozom az agrárszektor.hu hírlevélre

A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet módosítása értelmében a szakirányító a továbbiakban kizárólag olyan személy részére állíthat ki növényorvosi vényt, akivel a növényvédelmi szolgáltatás nyújtásáról írásbeli szerződést kötött – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A rendelet szerint a szerződés időtartamának legalább egy vegetációs időszakot kell felölelnie, amely az elővetemény betakarításától a fő növény betakarításáig tart. Amennyiben a vegetációs időszak az adott kultúránál (például őszi búzánál, őszi káposztarepcénél) a rendelet a hatályba lépésének időpontjában már megkezdődött, úgy a szerződés időtartama kivételesen rövidebb időszakra is szólhat.

MTI-fotó: Varga György

A növényvédelmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötését a szakirányítónak 15 napon belül a jogszabályban leírtaknak megfelelő adattartalommal elektronikus úton is be kell jelentenie a Nébih által működtetett internetes felületen. A szerződés megszűnését, valamint módosításait ugyanezen a felületen kell a későbbiekben rögzíteni.
A rendelet hatályba lépése után a hatóság rövid, átmeneti időszakot vezet be, amelyben lehetőséget ad a szerződések megkötésére, illetve az adatok feltöltésére, amelyre február elsejétől lesz lehetőség a Nébih honlapján. Az ezekkel kapcsolatos ellenőrzések március elsejétől kezdődnek el.

Az új rendelkezéssel azt kívánják elérni, hogy a növényvédelmi tevékenység ne ad hoc permetezésekből álljon, hanem a növényvédelmi szakembereknek legyen lehetőségük a megelőzésre helyezni a hangsúlyt, biztosítva ezzel az integrált növényvédelem érvényesülését és ezáltal csökkenteni a környezet növényvédő szer terhelését – közölte a Nébih.


 

Címlapon, most

Nem tudnak annyit fizetni Lázárék, amennyit akartak

Kövérség fenyegeti az emberi fajt: megdöbbentően hízik a világ

Ez lesz a vesztünk: 2030-ra a bolygó lakosságának harmada válhat elhízottá.

A hiányszakmákat népszerűsítené a kamara

Komplex munkaerő-piaci kutatást indít a NAK és az AKI.

Rég nem látott pololoska invázió csapott le Magyarországra

A büdös bogarak nem tágítanak: az első fagyokig kellemetlenkednek.

Fazekas: nem engedjük, hogy csökkentsék a támogatást

2020 után sem kaphatnak kevesebb pénzt a gazdák.

Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

A szakértő szemével

Fórián Zoltán
vezető agrárszakértő
Takarékbank Agrár Központ