Meggyből készül a 2013-as év pálinkája

agrarszektor.hu
Meggyből készül a 2013-as év pálinkája, a különleges párlat tíz hazai főzde tizenkét prémium meggypálinkájának blendjeként áll össze.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A házasított párlatok hagyományát a Budapesti Pálinkafesztivál vezette be két éve. Először szilvából, majd idén barackból készült el az év pálinkája. Neves pálinkaházak szakemberei ezúttal is együtt zsűrizték a főzdék által beküldött prémium tételeket, amelyek házasítását a Budapesti Pálinkafesztiválon, 2013. május 16. és 19. között kóstolhatja meg a közönség - közölte az MTI-vel hétfőn a fesztivál kommunikációs ügynöksége.

A zsűri vakkóstoláson választotta ki a legjobb tételeket, a bírák pedig maguk a pálinkafőző-mesterek voltak, így Rádai Erzsébet a Zwack Pálinka Manufaktúrától, Vasas Beáta a Schiszler Pálinkaháztól, Berkes Géza a Harmatrázó Pálinkaháztól, Békési Zoltán a Békési Pálinkamanufaktúrától és Márton András a Rézangyaltól. A vakkóstolást a Rézangyal főkóstolója, Borbáth Gabriella felügyelte.

A szakemberek végül tíz főzde tizenkét meggypálinkáját, köztük cigány- és vadmeggy párlatokat választottak ki, így az év pálinkájába Schiszler-, Márton és lányai-, Villányi-, Békési-, Rézangyal-, Gusto-, Hírös-, Csalló-, Harmatrázó- és Újfehértói Fürtös pálinkák kerülnek. A különleges blend egészen tavaszig pihen, hogy az ízek tökéletesen összeérjenek benne.

A kereskedelmi főzdék prémium meggypálinkáinak házasításával létrehozott, blendelt párlatból 1500 darab fél literes, egyedi tervezésű, piros színű palack készül a tavaszi fesztiválra.

 

(MTI)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?