Megvan a döntés! - Ez idén az "Év pálinkája"

agrarszektor.hu
Tíz birspálinka házasításából készül 2016-ban az "Év pálinkája". Az új terméket több hónapos pihentetés után, sorszámozott díszüvegben hozzák kereskedelmi forgalomba.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az "Év pálinkája 2016" versenyt a kereskedelmi főzdéknek hirdetik meg - derül ki a kiadott sajtóközleményből. Az idén a versenyen tíz birspálinkát választottak ki, amelyekből az "Év pálinkáját" készítik. E terméket tehát valójában pálinkaházasítással állítják elő.

Az "Év pálinkája" 2016-ban a következő főzdék birspálinka-tételeiből áll:

- Márton és Lányai
- Zimek
- Nobilis
- Cruxx
- Békés
- Gyulai
- Csalló
- Schiszler
- Tokaj Spirit
- Spiritus Primus

A közlemény szerint a versenyen a pálinkákat a nemzetközi szabványok szerinti, húszpontos rendszerben bírálta a zsűri. A szakértők vakkóstolással választották ki a házasítás gerincét adó párlatot, majd ezt a többi tétel hozzáadásával egészítették ki.

A pályázatra januárig lehetett jelentkezni és mintákat küldeni. A kész terméket több hónapos pihentetés után, sorszámozott díszüvegben hozzák majd kereskedelmi forgalomba.

Magyarország pálinkafőzdéi 2011 óta készítik el az "Év pálinkáját", igazodva a Budapesti Pálinkafesztivál gyümölcs-tematikájához. A cél az adott év gyümölcsének és a belőle készülő pálinkák sokszínűségének bemutatása. Magyarországon négy birsfajta közismert, amelyek közül a Bereczki és a Konstantinápolyi a legelterjedtebb.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?