Közmunkaprogram: magánerdőben dolgoznak segély helyett

agrarszektor.hu
Közmunkaprogram indult a magánerdőkben, a Nemzetgazdasági Minisztérium 710 millió forintos támogatásával mintegy 800 állástalan ember jutott munkalehetőséghez - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár múlthéten.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A tárca márciusban 1,5 milliárd forint összegű támogatásra írt ki pályázati lehetőséget az erdőtulajdonosoknak, akik közül 64-en, 802 közmunkás hat és kilenc hónapos, 8 órás foglalkoztatásához 710 millió forint összegű támogatást kaptak - mondta az államtitkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen az MTI-nek.


Hozzátette: a pályázóknak 10 százalékos önerőt kellett biztosítani a közmunkához, így a magánerdőkben közel 800 millió forint értékű foglalkoztatás valósul meg a következő hónapokban. Az alkalmazott állástalanok minimálbért, vagy - képzettség esetén - szakmunkás minimálbért kapnak a közmunkáért.


A magánerdőkben rendbe teszik a közlekedési-, sétáló- és turistautakat, a pihenőpadokat, illetve tanösvényeket, valamint vágástakarítást, gyommentesítést végeznek. Felszámolják az esetleges illegális hulladéklerakókat, illetve bekapcsolódnak a telepítési munkálatokba is. Emellett szakmai képzésbe is bekapcsolódhatnak, fakitermelői, vagy motorfűrész-kezelői végzettséget szerezhetnek.


Czomba Sándor elmondta: az első ízben indított közmunkaprogram tapasztalatainak levonása után elképzelhető, hogy a 1,5 milliárdos keret megmaradt részét, mintegy 800 millió forintot - új pályázat alapján - további foglalkoztatási programokra használják majd fel a magánerdőkben.


A jövő héten további 1.700 munkanélküli alkalmazásával a vízügyi igazgatóságoknál és a vízügyi társulásoknál indítanak közmunkaprogramot.


A kormány a nyáron új programok indításával kapcsolatban is határozatot hoz, hogy minél több állástalan ember juthasson munkához, a segély helyett.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?