Több tízmilliós bírságot kapott Csányi szalámigyára

agrarszektor.hu
Összesen 44 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt.-re (Pick), mivel a cég a minimális továbbeladási árak meghatározását célzó magatartást tanúsított húskészítményeit érintő akciókban 2009 januárja és 2014 decembere között. A GVH szerint a Pick meg is fenyegette partnereit, hogy az általa javasolt fogyasztói árat kikényszerítse. A cég tudomásul veszi a büntetést, és lezártnak tekinti az ügyet.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A GVH az akciós (időszaki) megállapodások és egyéb közvetlen bizonyítékok alapján megállapította, hogy a Pick meghatározta az általa gyártott, és az egyes kereskedelmi partnerek (nagy-, illetve kiskereskedők) által az egyes akciós időszakokban értékesíteni kívánt termékek fix, illetve minimális nagy- és kiskereskedelmi árát.

A Pick az általa javasolt fogyasztói árat ki is tudta kényszeríteni, mert kilistázással vagy más szankcióval fenyegette partnereit, bár ezeket a gyakorlatban nem alkalmazta.

A Pick és a kereskedelmi partnerei (nagy-, és kiskereskedők) a termelési-értékesítési lánc különböző szintjein elhelyezkedő vállalkozások, a Pick a termelési lánc upstream szintjén elhelyezkedő gyártó, a kereskedelmi partnerei az értékesítési lánc downstream, nagy-, illetve kiskereskedelmi, szintjén helyezkednek el, a közöttük létrejött megállapodások vertikális megállapodásnak minősülnek.

A vertikális megállapodás olyan megállapodás vagy összehangolt magatartás, amely a megállapodás vagy az összehangolt magatartás szempontjából a termelési vagy értékesítési lánc különböző szintjein tevékenykedő két vagy több vállalkozás között jön létre, és amely azokra a feltételekre vonatkozik, amelyek mellett egyes áruknak vagy szolgáltatásoknak a felek által történő vásárlása, értékesítése vagy viszonteladása történik. A vertikális megállapodás fogalmának fő eleme, hogy a szerződő felek akarategyezségét egyértelműen kifejezik, ezáltal nem vonatkozik az érintett vállalkozások egyoldalú magatartásaira.

A GVH az üggyel kapcsolatban kiemeli, hogy sérti a versenyjogot, ha egy gyártó a termékeinek általa javasolt fogyasztói árát, illetve annak elfogadását a kereskedelmi partnerei által kezdeményezett akciókban más paraméterekhez (pl. átadási árhoz, szállított mennyiséghez) köti, és e feltételek teljesítésére vertikális megállapodásokat köt. A GVH vizsgálata feltárta, hogy a megállapodások célja a verseny korlátozása volt, amit alátámasztott a felek motiváltsága is. A Pick abban volt érdekelt, hogy márkájának imázsát a versenytársakénál magasabb fogyasztói árakban (is) megjelenítse. A kereskedelmi partnerei pedig abban, hogy ne legyenek olyan viszonteladók, amelyek az adott Pick-terméket náluk olcsóbban árusíthassák.

A GVH a kiszabott bírság alapösszegének megállapításához az egyes akciókat érintő megállapodásokból származó árbevételt vette figyelembe. Releváns forgalomként csak azon megállapodásokat vette számításba, amelyekből egyértelműen kiderül a fogyasztói ár minimális szintjének kétoldalú, akarategységben történt meghatározása.

Fizet a Pick, és lezártnak tekinti az ügyet
A Pick Szeged Zrt. módosította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kifogásolt árkialakítási gyakorlatot, korrigálta a működési hibákat - közölte a társaság az MTI-vel. A GVH által kiszabott figyelmeztető jellegű bírságot a vállalat tudomásul veszi, és lezártnak tekinti az ügyet. Bár a GVH elmarasztalta a céget az alkalmazott árkialakítási gyakorlatáért, piaci hatást nem állapított meg - húzza alá a társaság.

 

Zöldítés, új élelmiszeripari GINOP források, uniós pályázati dömping, agrárfinanszírozás, versenyképes húsmarhatartás - és ez még csak néhány téma, amelyekről az idei hajdúböszörményi Kelet-magyarországi Agrárfórumon hallhat! Nemcsak szakmai program hanem kiváló kapcsolatépítési lehetőségek és egyedülálló attrakciók is várják: versenytraktorok, traktorhúzó verseny, 3 napos agrárexpó, traktorkarnevál. Kattintson a részletes programért és jelentkezzen azonnal!

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?