Újabb nagy bejelentés: itt is megvan a régen várt nyereség

agrarszektor.hu
Évek óta tartó veszteséges működés után tavaly több százmillió forintos nyereséget ért el a húsipari termékeket gyártó kaposvári Kométa 99' Zrt. A cég a korábban végrehajtott beruházások eredményének tulajdonítja a látványos változást. Iparági szakértők szerint ugyanakkor tavaly az egész húsipar számára kedvező volt, hogy a sertésfelvásárlási árak jelentősen estek.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az előző évinél 5 milliárddal több, mintegy 30 milliárd forint árbevételt ért el tavaly a Kométa 99' Zrt., és az évek óta tartó veszteséges működést követően több százmillió forint nyeresége volt - mondta Prohászka Balázs, a cég gazdasági igazgatója. Szerinte a vállalat annak köszönheti eredményességét, hogy beértek a korábbi években megvalósított beruházások, így a kibocsátás volumene mellett növelni tudták hatékonyságukat. A nyereséget a további növekedéshez szükséges forgóeszköz-szükséglet kielégítésére, termékfejlesztésre és kapacitásnövelésre fordítják.

Sorra látnak napvilágot hírek arról, hogy a meghatározó hazai húsipari vállalatok milyen eredményesen zárták az elmúlt évet. A Gyulahús például szokatlanul nagy, 10 százalékos árbevétel arányos nyereséget jelentett be, de az agrárszektor.hu információ szerint mindegyik jelentős cég növelte eredményességét, illetve veszteségből nyereségbe fordította gazdálkodását 2015-ben. Ehhez iparági szakértők szerint alapvetően az járult hozzá, hogy az önköltség zömét jelentős sertésfelvásárlási árak tavaly drasztikusan estek.

Az MTI szerint a Kométa tavaly a 2014-esnél 37 százalékkal több, 50 ezer tonna árut értékesített, amelynek negyede volt feldolgozott húskészítmény. A védőgázzal csomagolt nyers húsok értékesítése több mint 60 százalékkal növekedett. Az export 42 százalékkal nőtt, a kivitelből a teljes bevétel 37 százaléka származott. A cég legnagyobb exportpiaca Olaszország, de termékei eljutnak a környező országokba, valamint Németországba, Hollandiába, Japánba és Szingapúrba is. A belföldi értékesítésben a Kométa márkás készítmények aránya 2015-ben elérte a 72 százalékot.

MTI-fotó: Varga György

A társaságnál 2015 végén 723-an dolgoztak, a létszám a forgalom növekedésével folyamatosan nőtt, 2014-ben 80, tavaly 63 embert vettek fel. A cég a saját dolgozóin kívül 74 embert kölcsönzött munkaerőként foglalkoztat, s a további bővüléshez keres a húsiparban már gyakorlott, továbbá ott dolgozni akaró munkavállalókat - mondta a gazdasági igazgató.

A Kométa eredetileg két húsiparos olasz család tulajdonában volt, Kaposvár önkormányzata azonban 2013 áprilisában 38 százalékos tulajdonrészt szerzett a cégben egy 2 milliárd forint tőkeemelési célú befektetésről szóló szerződéssel. Az olasz tulajdonosok ezt 1 milliárd forintos tőkeemeléssel növelték. Az önkormányzat a lépésről a dolgozók és a beszállítók, azaz 900 család megélhetésének biztonságát védve határozott, 7 százalékos hozamgaranciát, valamint 75 százalékos döntési kompetenciát kért.

Prohászka Balázs szerint szeretnék a céget továbbra is növekedési pályán tartani. A tavalyinál mérsékeltebben növekvő árbevételre, és a tavalyihoz hasonló, vagy azt meghaladó nyereségre számítanak az idén - tette hozzá.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03