Lázár: addig folytatjuk, amíg kell

agrarszektor.hu
Folytatni kell az állami földek árveréseit január-februárban is, ha arra van igény - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában. Eddig mintegy 95 ezer hektárt értékesítettek, és ez 130 milliárd forint bevételt hozott.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Várakozáson felüli aránynak nevezte Lázár János parlamenti mezőgazdasági bizottsági meghallgatásán, hogy eddig 95 ezer hektárnyi állami területet adtak el, amelyből 130 milliárd forint bevétele keletkezett az államnak. A teljes helyi nyilvánosság mellett zajló földárverések megfelelnek az uniós előírásoknak, és a legitim rendszer ellenőrizhető - fogalmazott.

A programban eddig 254 milliárd forint hitelt igényeltek a gazdálkodók, és ez azt mutatja, van igény a folytatásra - közölte a miniszter. Mindössze 725 hektárra jelentkezett 10 olyan "külföldi" vevő, aki Magyarországon gazdálkodó kettős állampolgár. Az ellenzéki felvetésekre reagálva azt is jelezte: nyitottak arra, hogy a nem értékesített állami földeket önkormányzatok részére átadják szociális értékesítésre.

Ezért alakították át a vidékfejlesztési koncepciót
A vidékfejlesztési programok újraalkotásának legfontosabb oka az volt, hogy Magyarországon a föld elsősorban társadalompolitikai kérdés, nem gazdasági - fogalmazott Lázár János. Szerinte a kormány jelentősen növelni szeretné a föld eltartó képességét, ehhez a mezőgazdasági nagyüzemek támogatásának arányát nem szabad sem a birtokpolitikában, sem a támogatáspolitikában 20 százalék fölé engedni. A cél az, hogy a kis- és közepes gazdaságok a magyar agrárium 80 százalékát tegyék ki, ez az uniós célokkal is egybeesik. Véleménye szerint Magyarország agrárország, akármennyit is képvisel a GDP-n belül a mezőgazdaság, és az ország érdeke ennek erősítése.

A miniszter szerint a jelenleg zajló uniós kötelezettségszegési eljárások eredményezhetik azt, hogy az unió kikényszerítheti a jogi személyek és külföldiek földvásárlását Magyarországon, korlátozott formában. Még nem tudjuk ennek a harcnak az eredményét - szögezte le.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?