Furfangos kombájnok egy nem hétköznapi versenyen

Ember hajtotta kombájnokkal gyűjtögették a labdákat és a kockákat az egyetemisták számára kiírt versenyen.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Immár hatodik alkalommal rendezték meg a CLAAS UniTech mérnökversenyt, ahol ezúttal műszaki egyetemi hallgatóknak kellett egyedi építésű aratógépekkel a mezőgazdasági munkát szimuláló feladatokat megoldaniuk.

A verseny keretében műszaki egyetemisták 2-4 fős csapatainak kellett egyedi tervezésű mezőgazdasági gépeket építeniük, amelyekkel különböző ügyességi, a való élet problémáit szimuláló feladatokat oldottak meg. Az eseményre nagy volt az érdeklődés, ugyanis 34 csapat nevezett, köztük egy erdélyi társaság is. A feladatok nehézségét jól mutatja, hogy a 11 döntőbe jutott csapat közül mindössze 8 tudta teljesíteni az összes akadályt.

Sokoldalú gépekre volt szüksége a diákoknak, ugyanis a május 22-i, Törökszentmiklóson rendezett döntőn három feladatot is teljesíteniük kellett. Először a megépült kombájn mobilitását tették próbára szlalompályán és egy fékezőteszten, majd az aratási feladat következett, ahol teniszlabdákat és fakockákat kellett "betakarítani", valamint szortírozni. A gépek valódi használhatóságát egy reális akadályokat szimuláló fárasztóteszt keretein belül is próbálták bizonyítani: a sofőrök különböző terepakadályokon küzdötték át magukat, ügyelve arra, hogy a jármű nehogy járóképtelenné váljon, vagy alkatrészt veszítsen.

A versenyt, és az ezzel járó értékes tárgynyereményeket, valamint külföldi gyárlátogatást végül a debreceni egyetem Foolish Engineers elnevezésű csapata nyerte. A második helyen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem PIMP, a harmadikon pedig a Széchenyi István Egyetem SZEelektálók nevű csapata végzett.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?