A napenergia miatt drágulhat az áram?

agrarszektor.hu
Csehországban akár 25 százalékkal is drágulhat az ipari áram ára, köszönhetően az egyre szaporodó napenergiát előállító vállalatoknak.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Többek között a széntermelő New World Resources NV, a textilgyártó Pegas Nonwovens, valamint a nyersolaj feldolgozó Unipetrol az áldozatai annak a törvénynek, mely arra kötelezi a Cseh Energetikai Művek (CEZ) áramszolgáltatót, hogy napenergiát előállító start-up vállalatoktól szerezzen be villamos energiát, a nem megújuló forrásokból előállított áramnál jóval magasabb áron - nyilatkozta a CEZ kereskedelmi igazgatója, Alan Svoboda a Bloombergnek.

Az áremelkedést nyilván továbbhárítják majd fogyasztóikra a vállalatok, melynek kapcsán a cseh kisvállalatokat tömörítő érdekvédelmi szervezet elnöke megjegyezte, fogalma sincs, honnan fogják a cégek a szükséges pénzt előteremteni.

Az energiaárak Európa szerte emelkednek, Spanyolországtól Németországig, főként az EU azon nyomása miatt, mely szén-dioxid kibocsátásuk csökkentése érdekében megújuló energia hasznosítására kényszeríti őket.

Csehországban öt éve lépett életbe egy törvény, amely feljogosította a napenergiát előállító vállalatokat, hogy magasabb áron értékesítsék a villamos energiát, ezzel kárpótolva őket az igen magas kezdeti befektetésekért.

Azóta persze a napelemek ára közel 50 százalékkal zuhant a kínai tömegtermelés miatt, mely jóval több vállalkozást vonzott a napenergia szektorba, mint amire a cseh kormány számított. Eközben a CEZ és a többi áramszolgáltató is köteles felvásárolni készleteiket.

A CEZ becslései szerint idén év végén közel 2000 megawatt áram előállítására alkalmas napelem lesz az országban, ezzel Csehországban lesz a világon a legmagasabb az egy főre jutó napenergia-termelés.

Ez a lakosság számára közel 19 százalékkal, a vállalatoknak 25-30 százalékkal magasabb áram árat jelent majd jövőre, mivel a napenergiából előállított áram ára tízszerese a villamosenergia nagykereskedelmi árának.

A napenergia előállítók vitatják a CEZ álláspontját, mondván az áramszolgáltató teljes készletének mindössze 5 százalékát szerzi be megújuló forrásokból, így maximum 7 százalékos áremelés lenne indokolt. Szerintük a vállalatóriásnak az a célja riogatással, hogy lebeszélje a politikusokat a napenergia fejlesztésekbe történő invesztíciótól.

Jelenleg a cseh kormány előtt áll egy törvénytervezet, amely 2011. március elsejétől megszüntetné a farmokon történő napelem-telepítések támogatását.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?