Özönlenek a feketemunkások a mezőgazdaságba

MTI
A legfrissebb adatok szerint az idén augusztus-októberben a feldolgozóiparban 64 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest, míg a mezőgazdaságban 12 ezerrel dolgoznak többen, mint az előző év azonos időszakában. Miközben javultak a fiatal gazdák kilátásai, az év második felében már visszafogottabb növekedés jellemzi a mezőgazdasági beruházásokat, valamint sajnálatos módon egy év alatt megduplázódott az ágazatban a feketefoglalkoztatás részaránya is.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Fényes-e a magyar agrárjövő? Merre tovább magyar mezőgazdaság? Az agrárium csúcsvezetői válaszolnak. Jelentkezzen most kétnapos agrárkonferenciánkra!

Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint az unióban Magyarországon kívül Németország, Málta és Lengyelország tudta csak elérni vagy meghaladni a válság előtti foglalkoztatási szintet - mondta el Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és munkaerő-piacért felelős államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) 2014. első kilenc hónapjában végzett vizsgálatai alapján készült jelentéséből ugyanakkor kiderül, hogy az összes feketén foglalkoztatott munkavállaló 8 százaléka a mezőgazdasági ágazatra jut, ami meghatározó növekedés a 2013. évi azonos időszakban mért 4 százalékos arányhoz képest.

Mint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek az Agrya-Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének vezetőivel folytatott tárgyalásáról az Agrárszektor.hu beszámolt, a jövőben külön földpályázati lehetőséget kapnának a negyven év alatti fiatal gazdák az állami földek hasznosításakor. A fiatalok munkaerő-piaci helyzete kapcsán elmondható, hogy a 16-24 éves korosztályban 268 ezer foglalkoztatott van, ami 36 ezerrel több, mint egy éve. Munkanélküliek 65 ezren voltak ebben a korosztályban, ami 20 ezerrel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A fiatalok munkanélküliségi rátája 19,5 százalékos, ami Czomba Sándor szerint nagyon jó eredménynek számít.


MTI Fotó: Rosta Tibor

A következő hét évben rendelkezésre álló uniós források nagy segítséget adhatnak a foglalkoztatási helyzet, főleg a fiatalok foglalkoztatásának javítására. Ezek között említhető az ifjúsági garancia program, amibe a remények szerint a jövő hónaptól már be tudják vonni a fiatalokat, 2016 közepéig pedig mintegy 36 milliárd forint felhasználásával mintegy 40 ezer fiatal munkaerő-piaci esélyeit szeretnék javítani. Ugyanakkor jövőre az idei forrásuknál mindössze 2 százalékkal több, 16,2 milliárd forint jut majd agrárképzésre a mezőgazdasági középfokú szakoktatási intézményeknek. A magyar gazdálkodók képzettség alapján jelenleg a 19. helyen állnak az unió országai között.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint, míg a nemzetgazdasági beruházások volumene az idei harmadik negyedévben 16,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - és ezzel ötödik negyedéve emelkedett -, a mezőgazdaságban megtorpant a beruházások első félévi robusztus növekedése és 3,5 százalékkal elmaradtak a fejlesztések az egy ével korábbitól.


MTI Fotó: Balázs Attila

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?