Tömegével költöznek a magyarok vidékre: ezért vesznek most sokan tanyát

MTI2021. szeptember 28. 13:30

Megállt a tanyán élők számának csökkenése, ami részben annak köszönhető, hogy egyre többen ismerik fel ennek az életmódnak az előnyeit - mondta az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Viski József elmondta, mintegy 300 ezer ember él külterületen Magyarországon, közülük mintegy 200 ezer a tanyasi; a tanyák jellemzően Pest, Bács-kiskun és Csongrád megyében találhatók. Kérdésre elmondta azt is, minden évben hatalmas az érdeklődés a Tanyafejlesztési program forrásaira, ráadásul idén tovább lehetett igényelni, mint eddig. Idén mintegy kétmilliárd forintra pályázhattak a tanyán élők - tette hozzá. A pályázaton hatszáznegyven pályázó jutott a maximális támogatáshoz, vagyis hárommillió forinthoz - jelezte a helyettes államtitkár.

Mint elhangzott, a mostani a kilencedik év, amikor állami támogatás igényelhető tanyafejlesztésre. A kormány összességében 13 milliárd forintot fordított erre, de további 10 milliárd forinttal az önkormányzatok is támogatták a fejlesztéseket - hívta fel a figyelmet Viski József.

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Címkék:
támogatás, pályázat, tanya, fejlesztés, önkormányzat, tanyafejlesztés, tanyafejlesztési-program,