Fordulat a műtrágyakirály ügyében: lejárt a határidő, nem fizették ki a bírságot Bigéék

agrarszektor.hu2021. november 23. 08:30

Letelt a harmincnapos határideje a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által feltárt műtrágyakartell bírságfizetésének, és habár a Hőgyészi Agrokémia Kft. és a Cargill Magyarország Kereskedelmi Kft. befizette a rá kiszabott összeget, a Nitrogénművek-csoport nem fizetett, és keresetet nyújtott be a GVH döntésével szemben. E három cég között oszlik meg a rekordösszegű, összesen mintegy 14,1 milliárd forintos büntetés, amelyből a hat céget tömörítő, Bige László érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek-csoportnak kell a legnagyobb összeget kifizetnie, összesen több mint 11 milliárd forintot.

Ahogy azt az Agrárszektor megírta, október végén érkezett a hír, miszerint GVH vizsgálata megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A nemzeti versenyhatóság versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre, amelyből 11 milliárd forint a Nitrogénművek Zrt.-t sújtja.

A Hőgyészi Agrokémiai Kft. (1,13 milliárd, amelyre 24 hónapos részletfizetési engedélyt kapott) átutalta az aktuális bírságrészletét, ahogy a Cargill Magyarország Kereskedelmi Kft. (szűk 2 milliárd) is befizette a rá kiszabott teljes bírságösszeget. A Nitrogénművek-csoport viszont keresetet nyújtott be a GVH döntésével szemben, és azonnali jogvédelem iránti kérelemmel fordult a bírósághoz. Ennek keretében kérte a keresetlevél benyújtásának teljes halasztó hatályát is. A bírságösszeg végrehajtása ilyen esetekben nem foganatosítható a kérelem bírósági elbírálásáig

 - tudta meg a Világgazdaság a GVH-tól.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a Bige-csoport további pluszidőt, minimum 15 napot nyert, hogy befizesse a büntetést. A bíróságnak ennyi idő áll rendelkezésére, hogy megvizsgálja, a GVH-bírság közvetlenül fenyegeti-e hátránnyal a Nitrogénműveket. Amennyiben a bíróság helyt ad a kérelemnek, a halasztó hatály akár több évre, a jogerős bírósági döntésig is érvényben maradhat.

Ugyan a Bige-csoport tagadja a műtrágyakartellt, a GVH a négy évig tartó vizsgálata során súlyos körülményeket tárt fel. A Nitrogénművek, illetve a vele egy vállalkozáscsoportba tartozó műtrágyagyártó és -forgalmazó vállalkozások jogsértő módon meghatározták a viszonteladóik számára a termékeik végfelhasználói árait, sőt azt is, hogy mely vevők felé értékesíthetik tovább azokat. A cégcsoport emellett - a külföldről történő beszerzés korlátozása érdekében - jelentős évi minimum-vásárlásmennyiséget, illetve kizárólagosságot írt elő a viszonteladóinak. A műtrágyakartell esetében a GVH rámutatott: a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a magyarországi gazdák a jogsértés időtartama alatt a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árhoz képest magasabb árakkal szembesülhettek

 - írja a VG.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Balázs Attila

Címkék:
műtrágya, bírság, kartell, nitrogénművek-zrt., bige-lászló, gazdasági-versenyhivatal,