Nagy dobásra készül ez a magyar gazda: több száz millióból fejleszti állattartó telepét

MTI2022. október 23. 13:33

Mintegy 600 millió forintos beruházásból bővíti állattartó telepét Töltéstava külterületén Horváth Imre egyéni vállalkozó, fele-fele arányban uniós és saját forrásból  - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozó az MTI-vel pénteken.

A Széchenyi 2020 programban, 295,2 millió forint uniós támogatással megvalósuló beruházás részeként egy 1950 férőhelyes sertéstelep, valamint az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra épül ki, várhatóan 2023 március végéig. A közel 30 éve működő gazdaság komplex mezőgazdasági termelést folytat, növénytermesztés mellett állattartással - ezen belül szarvasmarhatartással foglalkozik, 250 állattal - közölte a cégvezető Horváth Imre az MTI megkeresésére.

A szarvasmarhatelepen tovább bővítik a precíziós gépállományt, valamint pályázatot adtak be terménytároló létesítésére - mondta Horváth Imre, hozzátéve, hogy a megtermelt növényi termékek jelentős részét takarmányozásra használják, kukoricából, búzából, repcéből és napraforgóból gazdáknak értékesítenek. A lucerna és a legelő területek termékeit az állattartásban hasznosítják.

Az aszály rendkívüli mértékben sújtotta a gazdaságot, a régióban 66%-os aszálykárt állapítottak meg.  Az energiaválságot folyamatos fejlesztésekkel és a most bejelentett beruházással próbálják ellensúlyozni - mondta Horváth Imre. A vállalkozó nettó eredménye 2021-ben 70 millió forint volt 518 millió forint árbevétel mellett.

Címkék:
beruházás, fejlesztés, sertéstartás, szarvasmarhatenyésztés, sertéstelep, bővítés, korszerűsítés, szarvasmarhatelep, állattartótelep-korszerűsítése,