Traktorokkal vonultak az utcára a gazdák: több ezren tüntettek Berlinben

agrarszektor.hu2023. december 19. 12:16

Németország minden sarkából traktorokkal érkeztek gazdák Berlinbe, hogy a kormány két döntése ellen tiltakozzanak. Ezek ugyanis olyan terhet rónának az ágazat szereplőire, amely a működésüket veszélyeztetné.

Traktoros tüntetésbe kezdtek a gazdák Németországban. A Berlinben összegyűlt termelők a kormány azon döntése ellen demonstrálnak, amely megszüntetné a gázolajra vonatkozó támogatásokat, és eltörölné a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási gépek vásárlása után járó adókedvezményeket - írta meg a Világgazdaság. A Német Gazdaszövetség számításai szerint az intézkedések összesen akár 1 milliárd euróba is kerülhetnek a gazdáknak.

A hárompárti koalíciós kormány a döntést azzal indokolta, hogy a karlsruhei alkotmánybíróság döntése után - amelynek értelmében az eredetileg a koronavírus-járvány kezelésére félretett források más célra nem használhatók - 17 milliárd eurós lyuk tátong a jövő évi költségvetésen. A döntést még a zöldpárti agrárminiszter, Cem Özdemir is kritizálta, mondván, a gazdáknak nincs alternatívájuk a dízel helyett más üzemanyagot használni, miközben ők látják el az országot étellel. Hozzátette, hogy az intézkedések túlterhelik az ágazatot.

A német fővárosban a traktorokkal a Brandenburgi kapuhoz vonuló gazdák azonban nem kívánnak meghátrálni, és a gazdaszövetség elnöke, Joachim Rukwied januártól erőteljes ellenállást helyezett kilátásba a döntés megváltoztatása érdekében. Robert Habeck szerint azonban, aki szeretné a támogatások visszaállítását, annak azok finanszírozására is javaslatot kellene tennie. Noha a mezőgazdasági jövedelmek nőttek, a gabonák, az olajos magvak és a tej árának esése nyomot hagyott a gazdák hasznán.

Címkék:
támogatás, traktor, üzemanyag, tüntetés, adókedvezmény, demonstráció, berlin, németország, német, gazdák, termelők, döntés, gazdaszövetség, gazdatüntetés,