Egyre súlyosabb a helyzet Európában: bekeményítettek a gazdák

MTI2024. február 1. 09:01

Tüntető gazdák traktorokkal torlaszolták el szerdán Görögország legfontosabb, Szalonikit Athénnal összekötő észak-déli autópályáján a forgalmat - jelentette az ERT helyi hírtelevízió.

A mezőgazdasági termelők a műtrágya és dízelolaj árak emelkedése miatt tüntetnek, és bírálják a kormányt, amiért a tavalyi súlyos természeti csapások miatt ígért állami kárpótlás túl alacsonyra sikerült, illetve azt részben még nem fizették ki. 2023-ban komoly árvizek és erdőtüzek pusztítottak Görögország egyes térségeiben, tönkre téve a termést és a szántóföldeket.

Egyelőre nem világos, meddig fog tartani az autópálya blokádja nagyjából 150 kilométerre északra Athéntól. Az utóbbi napokban Görögország szinte minden régiójában utcákra vonultak a gazdák, sőt lezárták a forgalmat az Alekszandropolisz kikötővárosában található határátkelőn is Törökország felé. Az elkövetkező napokban a gazdaszövetségek Szalonikiben tervezik megbénítani a forgalmat, ahol csütörtöktől vasárnapig tartják az ország legnagyobb mezőgazdasági vásárát, az Agroticát. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök rendkívüli intézkedésekkel ígért segítséget a termelőknek. Ugyanakkor felszólította őket, hogy ne ártsanak az országnak úttorlaszokkal.

Bármilyen komolyak is egy foglalkozási csoport követelései, nem vezethetnek a polgárok megbüntetésére és nem sérthetik a társadalom jogait

- tette hozzá a görög kormányfő az állami televízóban.

Címkék:
szántóföld, műtrágya, mezőgazdaság, árvíz, kormány, gazda, tüntetés, intézkedés, mezőgazdasági-termelő, görögország, erdőtűz,