Megállapodással zárult a gazdák tüntetése Bolíviában

agrarszektor.hu2024. február 7. 12:22

Bolíviában az Evo Morales volt elnököt támogató több ezer földműves, akik az elmúlt két hétben több utat lezártak Bolíviában, kedden befejezték megmozdulásukat, miután teljesültek a követeléseik.

A mezőgazdasági dolgozók január 22-én kezdték meg megmozdulásukat, amelynek során legalább 36 utat lezártak, és megakadályoztak minden szárazföldi közlekedést a nagyváros La Paz és a gazdasági főváros, Santa Cruz között. Az útakadályok többségét a közép-bolíviai Cochabamba megyében állították fel, amely a 2006 és 2019 között hatalmon lévő, ismét elnöki ambíciókat tápláló Evo Morales baloldali exelnök támogatóinak fellegvára.

A tüntetők azt követelték, hogy a bíróságok vezetői mondjanak le, és tartsák meg a törvény által előírt választásokat, amelyeken az ország legfontosabb bíróságainak, különösen az alkotmánybíróságnak a bíráit választják meg. A voksolást tavaly meg kellett volna tartani, de elhalasztották. A tiltakozást az váltotta ki, hogy az alkotmánybíróság kimondta, hogy egy ember legfeljebb két cikluson át lehet elnök, akár egymás utáni elnöki mandátumokról van szó, akár nem. Ezzel kizárták a versenyből Moralest. A kedden elfogadott döntés értelmében a választásokat 230 napon belül meg kell tartani

Címkék:
tüntetés, tiltakozás, választások, gazdák, dél-amerika, gazdatüntetés,