Túl sokat akartak az olasz gazdák: nem kaptak engedélyt a nagy bevonulásra

MTI2024. február 8. 08:42

A gazdatüntetések Rómát körbevevő traktoraiból tíz jármű hajthat be a városba a péntekre kitűzött megmozdulásra - közölték a hatóságok. A tüntetők fel akarnak szólalni a Sanremói Dalfesztivál színpadán is. Róma központjában, a lateráni Szent János-bazilika előtti téren tarthatják meg demonstrációjukat a gazdatüntetések résztvevői pénteken. A hatóságok azonban nem engedélyezték, hogy a város határában napok óta várakozó több száz traktor is behajtson Róma utcáira. Csak tíz traktor juthat el a bazilika előtti térre.

A megmozdulást az Agrár Felszabadulás nevű gazdacsoport hirdette meg. Vezetőjük, Salvatore Fais úgy nyilatkozott, nem mondtak még le arról a tervükről, hogy traktoraikkal végigvonuljanak a Róma körüli körgyűrűn. Egy másik csoport, amely az Elárult Mezőgazdasági Dolgozók nevet viseli, erőteljesebb akciót szeretne felmutatni: ezért az egész országból Rómába szólította az ágazat képviselőit egy újabb nagyszabású demonstrációra, amelyet jövő héten akarnak megrendezni.

Több ezer traktor, kamion és mezőgazdasági gép érkezését várjuk. A hatóságoktól azt kértük, hogy a Circus Maximus mezején vonulhassunk fel

- mondta vezetőjük, Daniele Calvani.

A Rómába vezető országutakon folyamatosan érkeznek a traktorok, amelyeknek négy parkolási helyszínt jelöltek ki a hatóságok a körgyűrűn kívül. A tüntetők bejelentették, hogy küldöttségük csütörtök este fel akar lépni a Sanremói Dalfesztivál színpadán, hangot adva követeléseiknek. A fesztivált rendező RAI köztelevízió közölte, hogy egyelőre semmilyen megállapodás nem született a gazdák esetleges részvételéről.

Címkék:
traktor, mezőgazdaság, mezőgazdasági-termelés, tüntetés, demonstráció, gazdák, olaszország, gazdatüntetés,