Vége a tüntetésnek Athénban: több ezer gazda tiltakozott a fővárosban

MTI2024. február 21. 15:32

A rendőrség szerdai becslése szerint legalább nyolcezer görög gazda vett részt Athénban az agrárszektorban emelkedő termelési költségek és az uniós agrárpolitika elleni tiltakozó akcióban, beleértve a főváros részleges blokádját is. Délelőtt a gazdák kivonultak a főváros központjából.

A gazdák kedden vonultak be traktorokkal és egyéb járművekkel a fővárosba, a parlament elé, és egész éjszakára a téren maradtak, hogy nyomást gyakoroljanak a görög kormányra és a képviselőkre. A tüntetők az emelkedő termelési költségek, valamint a külföldi mezőgazdasági termékek görög piacra való beengedése ellen tiltakoztak, továbbá a természeti katasztrófák és az éghajlatváltozás által okozott károk miatt kártérítést, az üzemanyagok adómentesítését követeltek, a külföldi versennyel szemben pedig védelmet és támogatást. Egyes területeken éjszakára teljesen elzárták az utakat a fővárosban.

Egyelőre elhagyjuk Athént, és holnapig megtárgyaljuk a következő lépéseket

- mondta Rizosz Maroudász, a Lárisza városi gazdaszövetség elnöke a Reuters hírügynökségnek.

A görög gazdák januárban vonultak első ízben utcára az európai agrárpolitika elleni tiltakozásul, amelyre rendkívüli intézkedésekkel válaszolt a Kiriákosz Micotákisz vezette konzervatív kormány. A miniszterelnök a gazdáknak tavaly több szektorra kiterjedő támogatásra és áfacsökkentésre tett ígéretet, azonban a keddi tüntetésre reagálva kijelentette; ebben a költségvetési évben már nem tud többet tenni a termelők érdekében. A tüntetést szervező gazdaszövetség ugyanakkor hangsúlyozza; az eddig meghozott kormányzati intézkedések nem elegendőek, mivel a tavalyi év katasztrofális bevételkiesést hozott számukra az említett problémák miatt.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/ANA-MPA/Alexandrosz Beltesz

Címkék:
agrárpolitika, kártérítés, üzemanyag, tüntetés, tiltakozás, éghajlatváltozás, intézkedés, görögország, gazdatüntetés,