agrarszektor.hu • 2026. november 5. 19:29
Kína nyitott az amerikai mezőgazdasági termékek behozatalának növelésére, ám ezt egy konkrét feltételhez köti.
Kína nyitott az amerikai mezőgazdasági termékek behozatalának növelésére, ám ezt egy konkrét feltételhez köti. A lépéshez életbe kell léptetni a két fél között 30-30 milliárd dolláros kereskedelmi forgalmat érintő, kölcsönös vámcsökkentési megállapodást. Erről a kínai kereskedelmi minisztérium számolt be csütörtökön, amikor az amerikai agrárimporttal kapcsolatos kérdésekre válaszoltak.
Huang Ling, a szaktárca szóvivője hangsúlyozta, hogy az agrárkereskedelem meghatározó pillére a kétoldalú gazdasági kapcsolatoknak. Az együttműködés bővítése mindkét ország számára kézzelfogható előnyökkel járna, hiszen a fogyasztók szélesebb élelmiszer-kínálathoz jutnának, miközben a mezőgazdasági termelők és a vállalkozások mindkét oldalon kiszámíthatóbb bevételekre tehetnének szert - írta meg a Global Times.
A kínai álláspont szerint a mezőgazdasági kereskedelem kedvezőbb feltételeinek megteremtéséhez közös lépésekre van szükség Washington és Peking részéről. Ennek érdekében elengedhetetlen a vámok kölcsönös mérséklése, a nem vámjellegű kereskedelmi korlátok lebontása, valamint a piaci hozzáférés kölcsönös bővítése.