2018. június 18. hétfő Arnold, Levente

Agrárpénzek (97. oldal)

Olvassa el friss híreinket az agrárpénzügyek témakörében! Kíváncsi az agrárfinanszírozás, hitelezés, előfinanszírozás lehetőségeire és feltételeire? Tudni akarja, hogy milyen a forint, vagy az eoró aktuális árfolyama? Tőlünk megtudhatja!

A decemberi, visszafogott lassulás után januárban ismét gyorsuló ütemben nőttek a mezőgazdasági termelői árak - derül ki a KSH jelentéséből. Az agrártermékek termelőiár-szintje 2011 januárjában 39,6%-kal magasabb volt az egy évvel...
A világ legnépszerűbb, főzéshez használt olaja az előrejelzések szerint 12 százalékkal drágulhat a következő hetekben az alacsony kínálat hatására.
Már megvan az a lista, amelynek alapján a kormány ki fogja szűrni az agrártámogatásokat jogosulatlanul igénybe vevőket – jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek...
Azt pénztárcákon is érezzük, hogy a boltokban jelentősen megnőtt a cukor ára. Ez a vásárlóknak rossz, ám a termelők jól járhatnak.
A kakaó világpiaci ára 32 éves csúcs közelébe emelkedett kedd délelőtt, miután a legnagyobb termelő Elefántcsont kormánya államosította a kakaó és kávékereskedelmet.
Bár néhány területen képesek felvenni a versenyt a multinacionális üzletláncokkal, a szociális boltok sincsenek könnyű helyzetben. Egyes településeken azonban az átmeneti segélyként adott tikettet ezekben az üzletekben vásárolhatják...
További drágulás is jöhet a hazai cukorpiacon, pedig a jelenlegi, kilogrammonként 350-360 forintos átlagár bő másfélszerese a tavalyinak – vélik a Világgazdaságnak megszólaló szakértők.
A fogyasztók hiteles tájékoztatása érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium rendeletben kívánja szabályozni a magyar termék fogalmát.
Sokkal inkább az élelmiszer, mint az olaj drágulása lehet a globális gazdasági növekedés kerékkötője, miután előbbi drágulása aránytalanul jobban sújtja a fejlődő országokat, akik a korábbi évek növekedési motorjának számítottak.
Elszabadultak az élelmiszerárak: a vállalatoknak és kormányoknak is hathatós intézkedéseket kell hozniuk, ha hasznot akarnak húzni az áremelkedésből, vagy épp el kívánják kerülni az ársokkot – állítják nemzetközi szakértők.
Új, a súlyos gondokkal küzdő tejágazat megsegítésére létrehozott termelői támogatásról, az agrárkár-enyhítési alap tervezett módosításáról, valamint egy új forgóeszköz közhitel program bevezetéséről számolt be Czerván György...
Ellehetetlenülés fenyegeti a hazai baromfi-ágazati szereplőket a drasztikus takarmánydrágulás miatt – állítja Orbán Viktor miniszterelnökhöz címzett, ma közzétett nyílt levelében a Baromfi Termék Tanács (BTT).
A kistermelők érdekében tett intézkedésekről, a közmunkaprogramról és a 10 éves agrárstratégiai tervről beszélt V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelő államtitkár a hajdúszoboszlói gazdafórumon. A rendezvényt a MAGOSZ Hajdú-Bihar...
Magyarországon régen sokkal komolyabb szerepet kapott a házi nyúl tenyésztése, mint manapság. A mostani négymillió darabos feldolgozáshoz képest ennek öt- hatszorosát vágták a vágóhidak.
Összesen 38 ország mintegy 100 szakembere tanácskozik Budapesten, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) Európai és Közép-Ázsiai regionális informális ülésén.
A két évvel ezelőtti élelmiszer-válságkori árszinteket is meghaladták februárban az élelmiszer árak. Immár nyolcadik hónapja szakadatlan a drágulás – derül ki az ENSZ élelmezési világszervezete, a FAO élelmiszerár-indexéből.
Csökkenő árbevétel miatt létszámleépítés, a nem várt különadó következtében egy húsüzem felépítésének a törlése jellemzi a SPAR tavalyi és idei évét.
Két napon belül másodjára módosított cukorpiaci előrejelzésein a világ egyik vezető cukorpiaci intézete, 3,8 millió tonnával kevesebb termést prognosztizálva a 2010-11-es gazdasági évre.
Néhány hét alatt a korábbi duplájára, négyszáz forintra emelkedett a cukor kilónkénti átlagára. A mostani drágulásért az uniós ágazati reform is okolható, vagyis a tervszerűen végrehajtott készlet- és a termelésfelesleg-csökkentésért...
A kenyér ára újra emelkedett, most 10%-kal. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt évi betakarítás óta már közel 30%-kal drágább. A Mostani drágítási hullám, mely idén már a harmadik, azt eredményezte, hogy kereskedelmi haszonréstől függően...
DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Hollósi Dávid
    igazgató
    Takarék Agrár Igazgatóság

    Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu