A búza árának már semmi köze az ésszerűséghez

agrarszektor.hu
Jelentősen esett az európai búza ára kedden délutánra arra a várakozásra, hogy a tengerentúlon is komoly árcsökkenéssel kezdődik majd a kereskedés, követve ezzel a különböző mezőgazdasági termények, a nyersanyagok és a részvények eladását világszerte.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A malmi búza májusi határidős jegyzése öt hónapja legalacsonyabb szinten, 204,00 eurón állt tonnánként röviddel 15.30 óra előtt, ami 12,75 euró (5,9 százalék) esés a hétfői záró értékhez képest.

Az egyik kereskedő azt mondta, hogy a búzaár alakulásának most semmi köze az ésszerűséghez, mivel az árutőzsdén minden zuhan - írja az MTI.

Az árzuhanás hétfőn kezdődött, amikor három és félhavi mélységbe esett a búza szabadpiaci ára az európai árak számára mértékadó párizsi árutőzsdén, a pénteki japán földrengés miatt.

Az irányadó, májusi határidőre tonnánként 215,75 euróra csökkent a malmi búza árjegyzése: ez 7,25 euróval, azaz 3,25 százalékkal alacsonyabb a pénteki zárónál. Napközi mélypontja 214,50 euró volt, csakúgy, mint pénteken. Ilyen szinten utoljára tavaly november végén volt a búza ára.

Kereskedők már a következő napokban 210 euróig csökkenő árakra számítanak.

A Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint fogyatkozni fognak a japán megrendelések a szállítási nehézségek miatt. Korábban már árcsökkentő hatása volt a közel-keleti lázongásnak és az amerikai mezőgazdasági minisztérium múlt heti jóslatának is, amelyben emelték a nemzetközi tartalékokra szóló előrejelzést.

A hamburgi árutőzsdén tonnánként 221 euróért kínálták a szabványos kenyérminőségű búzát márciusi szállításra hétfőn - 9 euróval olcsóbban, mint pénteken -, de vételi ajánlat csak 119 eurón volt.

Most az a fő spekulációs megfontolás, hogy a japán földrengés és a közel-keleti nyugtalanság lassítani fogja a világgazdaság növekedését, ez jelenik meg a spekulációs jegyzések visszaesésében. Ez egyelőre elhomályosítja azt a kilátást, hogy heteken - legkésőbb hónapokon belül - jelentősen nőhet a tényleges kereslet éppen Japánban és a Közel-Keleten, részint az elmaradt import pótlására, részint a lakosság megnyugtatása végett.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?