Áder János: szemléletváltásra van szükség a hazai vízgazdálkodásban

Áder János: szemléletváltásra van szükség a hazai vízgazdálkodásban

MTI
A fenntartható vízgazdálkodás területén ma már nem elvi döntéseket kell meghoznunk, feladatunk az, hogy a közös cél eléréséhez szükséges lépésekről, a végrehajtás módjáról, időtávjáról, a finanszírozás feltételeiről beszéljünk, mondta Áder János köztársasági elnök szerdán a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) online konferenciáján.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Áder János elmondta, nyolc éve már, hogy megszületett Magyarország nemzeti fenntartható fejlődési stratégiája. Az első budapesti Víz Világtalálkozón, 2013-ban meghatározták a vízzel kapcsolatos célokat. Öt éve fogadták el az ENSZ fenntartható fejlődési keretrendszerét, az Agenda 2030-at, és ugyanabban az évben egyeztek meg Párizsban arról, hogy az éghajlatváltozás elszabadulását hogyan kívánják megelőzni. Utóbbi megállapodás végrehajtásakor fontos szerep jut a vízgazdálkodást érintő szemléletváltásnak. 2015-ben megszületett a Kvassay Jenő terv, az ország új nemzeti vízstratégiája, sorolta fel Áder János, hozzáfűzve, hogy ezek mind-mind a fenntartható fejlődésünket szolgáló szemléletváltásra épülő tervek, megállapodások, szándékok.

A köztársasági elnök a konferencia résztvevőihez több kérdést is intézett, remélve, hogy a tanácskozás végére ezekre válaszok születnek. A szakembereknek egyebek közt arra kell választ keresniük, hogyan érhető el, hogy ne hagyja el több víz az országot, mint amennyi belép, vagy hogyan akadályozható meg az ország területe 8-10%-ának az elsivatagosodása.

Áder János kifejtette, hogy az ország víz- és szennyvíz művei a legnagyobb energiafogyasztók közé tartoznak minden magyar városban. Tudható, hogy a szennyvízben több kiaknázatlan energia van, mint amennyivel ma a vízműveket működtetik, ezért fontos kérdés, hogy mi a teendő annak érdekében, hogy ezen a helyzeten javítani lehessen.

A köztársasági elnök felvetette annak megvitatását is, hogy milyen döntésekre lenne szükség ahhoz, hogy Magyarországon felgyorsuljon az integrált vízkészlet-gazdálkodás, illetve mit kell tenni annak érdekében, hogy a vízközművek nagyobb vállalati hatékonysággal működjenek, valamint ahhoz, hogy a fejlesztésekben élen járó vízközművek tapasztalatait más bajban lévő cégeknél is alkalmazni lehessen.

Megválaszolásra vár továbbá Áder János azon kérdése is, hogy mire van szükség a vízhez kötődő adatbázisok összekapcsolásához és a digitális vízgazdálkodás feltételeinek a megteremtéséhez. A vízveszteséget csökkentő fejlesztéseket hogyan lehet úgy szakaszolni, hogy ne egy kezelhetetlenül nagy összeg rémissze el a döntéshozókat, hanem egy okosan szerkesztett és fokozatosan hasznot hajtó megújulás terve bontakozzon ki, emelte ki a köztársasági elnök.

Kovács Károly, a MaSzeSz elnöke szerint mind a vízkészletek, mind az infrastruktúra állapota miatt aggódik a társadalom, döntő többségük elkötelezett és nyitott egyrészt a társadalmi szolidaritásra, másrészt a jövő nemzedéke iránti elkötelezettségre. Ugyanakkor a feladatok elvégzéséhez nemzetközi együttműködés, digitalizációs fejlesztés és a jövő szakemberei is szükségesek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03