2021. január 24. vasárnap Timót

Hírek - Agrárpénzek

Agrárhitel: A kezességért folyamodók 85 százaléka mikrovállalkozás

Az Agrárminisztérium hatékonyságnövelésre és a beruházások ösztönzésére irányuló törekvéseit segíti az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) és az Európai Beruházási Alap (EIF) között két évvel ezelőtt létrejött COSME viszontgarancia megállapodás. A 2018. október 17-én tartott sajtótájékoztatón a COSME Program eredményeiről, annak a mezőgazdaságra gyakorolt pozitív hatásairól, valamint a Közös Agrárpolitika 2020 utáni kihívásairól beszélt Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára és az alapítvány ügyvezető igazgatója, Herczegh András.
 
 

Feldman Zsolt elmondta, hogy az agrártárca fő célja a magyar mezőgazdaság versenyképességének, hatékonyságának növelése. Az EIF által az AVHGA számára biztosított COSME viszontgarancia nagymértékben támogatja az AM törekvéseit a beruházások megvalósítására, illetve a kedvezőtlen pénzügyi helyzetben gazdálkodó mikrovállalkozások, őstermelők folyamatos finanszírozásának biztosítására. Az említett megállapodás a gazdálkodók finanszírozási lehetőségeit tovább bővíti, mégpedig úgy, hogy az EIF által garantált viszontgarancia kiváltja a hazai költségvetési viszontgaranciát. Ez a magyar költségvetés számára 900 millió forint megtakarítást eredményez 3 év alatt.

Jön az év egyik legnagyobb agráreseménye! Agrárszektor Konferencia november 28-29-én. Az agrárium legforróbb témái két napban. Gazdák, agrár- és élelmiszeripari vállalkozók, döntéshozók, szakpolitikusok egy helyen és időben, csak a siófoki Agrárszektor Konferencián!

További előny, hogy a konstrukció keretében kötött ügyletek nem minősülnek állami támogatásnak. Ennek köszönhetően a kezesség nem terheli a vállalkozás által az uniós szabályok szerint igénybe vehető, mindössze 15 000 eurós agrár de minimis támogatási keretet. Így lehetővé válik, hogy a jövőben a vállalkozás

  • további kedvezményes hitelprogramban vegyen részt,
  • olcsó forráshoz jusson, kedvezőbb hitelkondíciót érjen el, vagy 
  • a Vidékfejlesztési Program keretében már elnyert uniós támogatását banki társfinanszírozással kiegészítse, és így a projektjét megvalósítsa.

Az AM szerint elfogadhatatlan a Közös Agrárpolitikára fordítható uniós források 2020 utáni időszakra javasolt mérséklődése. A kormányzati számítások szerint a közvetlen támogatások kerete 2018-as árakon 16,4, a vidékfejlesztési forrásoké pedig 26,6 százalékkal csökkenhet. A közvetlen támogatási forrásokra a bankok jelenleg biztos bevételként tekintenek, negatív változásuk a gazdálkodók hitelképességét is ronthatja. Az agrárvállalkozások kedvezményes finanszírozása érdekében az alapítvány feladata, hogy stabil pénzügyi biztosítékként álljon rendelkezésre az olyan mikro-, kis- és közepes vállalkozók számára, akik a mezőgazdasági területen működnek vagy tevékenységük a vidéki térséghez kapcsolódik.


Herczegh András, az AVHGA ügyvezetője hozzátette, hogy az alapítvány kezességgel biztosított állománya az utóbbi 5 évben több mint háromszorosára nőtt, idén a fennálló hitelállomány meghaladta a 300 milliárd forintot. Az ügyletek csaknem fele egyéni gazdaságok hiteleihez kapcsolódik, és az idei évben beérkezett kérelmek 85%-át is mikrovállalkozások igényelték. A COSME program keretén belül az AVHGA eddig több mint 1000 ügylethez adott kezességet, közel 20 milliárd forint hitelösszeghez. Ezek a cégek más úton nem, vagy csak kedvezőtlenebb feltételekkel jutottak volna hitelhez.

Az AVHGA számára különösen fontosak a mezőgazdasági beruházások, a technológia korszerűsítését, vagy a kapactiásbővítést szolgáló fejlesztések. Eddig 1400 ügyfelet juttattunk hitelhez vagy bankgaranciához a Vidékfejlesztési Program több mint 8000 nyertes támogatott beruházásából"

- hangsúlyozta az ügyvezető. Az állattartó telepek korszerűsítését, a terménytárolók építését, a kertészeti gépek korszerűsítését célzó, vagy az élelmiszeripar fejlesztését szolgáló beruházások az ágazat modernizációjához elengedhetetlenek. Ugyanakkor a kisebb termelők  hiteleit a pénzügyi intézmények csak akkor folyósítják, ha a projektre az alapítvány kezességet vállal. A COSME viszontgaranciát a COSME Program (Programme for Competitiveness of Enterprises and Small and Medium-sized Enterprises) és az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) az Európai Beruházási Terv keretében biztosítja. Az ESBA célja produktív beruházások finanszírozásának és végrehajtásának elősegítése az Európai Unióban, és a finanszírozáshoz való hozzájutás mértékének növelése.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu