Czerván: nőtt tavaly a mezőgazdaság értékesítése

agrarszektor.hu
Tavaly növekedett a mezőgazdaságban előállított termelési érték, előzetes adatok alapján elérte a 2229 milliárd forintot az előző évi 2168 milliárd forinttal szemben - jelentette be Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az idei Fiatal Gazda Konferencián elmondott beszédében az államtitkár közölte: a mezőgazdaság termelési értéke tavaly 2,8 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Örvendetesnek mondta, hogy az ágazat kivitelének értéke 2004 óta több mint kétszeresére emelkedett. Míg 2004-ben ennek összege 3 milliárd euró volt, addig 2012-ben az export meghaladta a 7 milliárd eurót.

A kivitel eddig rendelkezésre álló - első 11 havi - adatai szerint 2012-ben 7,44 milliárd eurót tett ki, szemben a 2011-es 6,6 milliárd euróval. Az import ugyanakkor mindkét évben valamivel 4 milliárd euró felett volt, nem növekedett. Így a pozitív egyenleg elérte a 3,38 milliárd eurót, ami 33,6 százalékos emelkedést jelent.

(MTI)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03