2020. június 4. csütörtök Bulcsú

Hírek - Agrárpénzek

Egyszerűsítenék a helyi piacok működését

Az Országgyűlés általános vitatémává nyilvánította Font Sándor képviselő felvetését, miszerint a helyi termelői piacok megnyitási és működési folyamatait le kell egyszerűsíteni.
 
 

A felvetés egyik kiindulópontja, hogy rögzíteni kell a kereskedelmi törvényben a helyi piac ismérveit, mert jelenleg indokolatlan közterhek hárulnak a piacok szervezőire.

A javaslat alapján az számít helyi  termelői piacnak, ahol a kistermelők értékesíthetik a piac fekvése szerinti megyében vagy a piac  40 kilométeres körzetében, illetve budapesti piacnál az ország területén bárhol működő gazdaságukból származó mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari termékeiket. Változás lenne továbbá, hogy a hely termelői piac esetében elegendő lenne a kereskedelmi hatóságnál történő bejelentés, míg vásár és piac csak a kereskedelmi hatóság által kiadott vásár-, illetve piacüzemeltetési engedéllyel üzemeltethető.
A határozat az elfogadás után 2012. január elsején hatályba léphet. 

A kezdeményezés a kormány azon elvét követi, miszerint a helyi termelőket, a kiváló minőségű magyar termékeket támogatni kell, hogy a vidéki életminőség javuljon, a hagyományok pedig feléledjenek - írja a kormány.hu

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu