Fazekas: vesztes pályára állt tíz éve a mezőgazdaság

agrarszektor.hu
Ezért most magyar példákra építve kell fejleszteni.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A magyar mezőgazdaságnak magyar példákra alapozva kell fejlődnie - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egy túrkevei agrárfórumon. Szerinte az uniós csatlakozáskor a magyar mezőgazdaság "vesztes pályára került", ha nem így történt volna, sokkal előrébb tartana. Így a következő két-három év alatt lesz képes visszakapaszkodni arra a szintre, ahol egy emberöltővel ezelőtt tartott.

Ehhez a magyar példákra alapozva kell fejlődnie, mert bár néhány külföldi minta, köztük például a holland elismerésre méltó, "ám mi itt élünk, nem Hollandiában" - fogalmazott az MTI szerint a miniszter. 2010-ben a mezőgazdaság nehéz helyzete mellett az ágazat jövőjébe vetett hit elvesztése fogadta a kormányt - tette hozzá.

A kabinet erre a magyar agrárhagyományokhoz való visszatéréssel, az ágazat szervezettségének, hatékonyságának növelésével, az alapvető fogalmak tisztázásával válaszolt. Ennek eredményeként a termelést az állam hozzájárulásának érdemi növelése nélkül sikerült bő harmadával növelni 3 év alatt. Hétezerrel, 177 ezerre nőtt az agrártámogatást igénylő gazdák száma, míg a kistermelőké megduplázódott. Az agrárexport növekedésének köszönhetően pedig nem voltak Magyarországon nagyobb értékesítési válságok. Mindemellett le kellett fektetni az elvi alapvetéseket és el kellett érni, hogy a mezőgazdaságnak legyen súlya a magyar társadalomban.

"Ez jó alap a jövőre nézve is" - fogalmazott, jelezve, hogy a gazdaságbarát hitelezés kialakítása még folyik, ezen a területen sok a teendő és az erdészeti, illetve vadászati törvény megalkotása is a következő ciklus feladata lesz. A tárca célja, hogy minél több agrártámogatás egyszerűbben hozzáférhető, azaz igényelhető, ne pályázható legyen. Fontos továbbá a magyar élelmiszerek mai 70-75 százalékos piaci részarányának növelése. A zöldség-gyümölcs ágazatban ugyancsak vannak még tartalékok: egymillió tonnás plusztermelés is elérhető - mondta.

Szólt arról is, hogy az állam közfoglalkoztatottak tízezreit irányítja a következő hónapokban öntözőcsatornák és belvízelvezető rendszerek rendbetételére, és kiemelt feladatként kezelik az ország egészét lefedő jégkár-elhárítási rendszer kiépítését is.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a fórumon azt kívánta, hogy a túrkeveiek éljenek a hitelkonszolidáció nyújtotta pénzügyi szabadsággal és jól sáfárkodjanak azzal. Kifejtette: sok EU tagállam megirigyelné, hogy a gazdasággal együtt a mezőgazdaság is növekvő pályára állt. Az ágazatban immár a fiataloknak is van jövőképe - hangsúlyozta.

Közlése szerint 2013-ban az agrárium 22 százalékkal bővült, ezzel a GDP motorja volt, a kedvezőtlen időjárás ellenére, miközben az agrár-külkereskedelem aktívuma 3,6 milliárd euró volt. Az uniós közös agrárpolitika 2014-2020 közötti időszakáról szólva aláhúzta: az EU teljes költségvetése 3, míg agrárbüdzséje 11 százalékkal csökken, miközben a Magyarországnak jutó mezőgazdasági támogatások mértéke 18 százalékkal nő, javítva az ágazat versenyképességét az uniós versenytársakkal szemben.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?