Feldman: új támogatási jogcím jön a baromfisoknak!

Agrárszektor
Háromórás, nonstop tanácskozás zajlott a Baromfi Világnap alkalmából tegnap Budapesten, melyről három cikkben számolunk be (ez az első). Kiderült, hogy a szektornak minden oka megvan az optimizmusra. A fogyasztók bizalommal vannak a baromfitermékek iránt, de a legnagyobb fenyegetés is a vásárlók felől érkezik. Ne gondoljuk, hogy az ördögi hatóságok találták ki az állatjóléti előírásokat a termelők bosszantására. A tárca azonban azzal biztatja az állattartókat, hogy egy újabb támogatási jogcímmel kárpótolja őket azért az összegért, amit az újra notifikált állatjóléti támogatáson buktunk.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős államtitkár a konferencián tartott nyitó beszédében elmondta,  az ázsiai sertéspestis miatt a baromfipiaci kilátások is jók, hiszen ez a két fehérjeforrás egymás helyettesítő terméke, így az egyik iránt megnövekedett kereslet a másikat is felhúzza. Ráaádul a baromfi hosszú távon is stabil piaccal rendelkezik a világban. Ugyanis

nem vonatkoznak rá vallási korlátozások, a vásárlók pedig olcsó és egészséges ételnek tartják.

Mint mondta, Kína és Thaiföld kész lesz fogadni a magyar baromfitermékeket, és Japánnal is jól haladnak a tárgyalások. A magyar baromfiszektor nagyon erős, a teljes mezőgazdasági kibocsátás több mint 14 százalékát adta tavaly, és 150 milliárd forintos külkereskedelmi többletet ért el. A gazdálkodók most valósítják meg azokat a telepkorszerűsítéseket, melyekre 31 milliárd forintos pályázati keretösszeget kötöttek le. Mint ismeretes, a sertés- és a baromfiszektor is részesül notifikált állatjóléti támogatásokkal, de csak az előbbiről sikerült a kifutása előtt Brüsszellel megegyezni, a baromfisok rosszabbul jártak.

Baromfi-állatjóléti célokra tavaly 14,7 milliárd forintot fordított a kormányzat. Idén egy negyedéves késéssel tudtuk meghirdetni a jogcímet, és 12,2 milliárd áll a szektor rendelkezésére. Több mint 2300 kérelem érkezett be a megadott határidőig.

Most a tárca egy olyan "de minimis" konstrukción dolgozik, amely a baromfi- (és a sertés) szektort foglalkoztatási vállalások alapján honorálná a "csekély összegű" támogatási keretből (25 ezer euró/3 év).

Éder Tamás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszergazdaságért felelős alelnöke azzal foglalkozott felvezető előadásában, hogy valójában nem a hatóságok azok, akik előírások formájában korlátozzák a termelést, hanem mi magunk, a fogyasztók. Az állatjólét, a környezetvédelem és az élelmiszerbiztonság egyaránt felőlük érkező követelmény. Legyen a termelés hatékony, mégis tradicionális, természet közeli, de mégis olcsó. Ezek az elvárások gyakran egymással ellentétesek- mutatott rá Éder. A fogyasztó azért nem érzi ezt, mert elidegenedett a termeléstől. A magyar gazdák számára pedig külön teher, hogy az itteni társadalmi érzékenység nem azonos fokú a brüsszelivel. A megoldás Éder szerint a szorosabb kommunikálás a fogyasztóval és a transzparensebb működés. Így talán elérhető, hogy a vásárlók empatikusabban forduljanak a termelők felé, és ne fogalmazzanak meg irreális elvárásokat.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03