Gyors hitel, kedvező feltételekkel a mezőgazdaságban dolgozó vállalkozóknak (x)

agrarszektor.hu
Az Agrár Széchenyi Kártya 2011-es bevezetése óta jelent segítséget a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozások számára. A konstrukció egyre népszerűbb a gazdálkodók körében.

Az Agrár Széchenyi Kártya a mezőgazdasági termék előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával kapcsolatos tevékenységhez kedvezményes kamatozású és garanciadíjú folyószámlahitel biztosításával nyújt segítséget, melynek célja, hogy vállalkozók szabad felhasználású, likviditási problémákat kezelő hitelhez jussanak.

Az igénylések száma a tavalyi évre meghaladta a 10 ezret, a kihelyezett hitelösszeg pedig a 80 milliárd forintot, az átlagos hitelösszeg (2017-ben) 9,5 millió forint volt. A konstrukció vonzereje elsősorban abban rejlik, hogy rövid időn belül akár 100 millió forinthoz juthatnak a vállalkozások, sok esetben bizonyos hitelösszeg alatt (25 millió forintig) ingatlanfedezetre sincs szükség. A fiatal mezőgazdasági termelők indulását nagyban segíti, hogy ez az ügyfélkör az általában előírt egy teljes lezárt éves gazdálkodási múlt nélkül is igényelhet Agrár Széchenyi Kártyát.

Az Agrár Széchenyi Kártya előnye, hogy

  • kedvező kondíciójú,
  • már rövid idő alatt akár 100 millió forint hitelhez juthat a gazdálkodó,
  • akár ingatlanfedezet nélkül is,
  • gyors és egyszerűsített a hitelbírálat,
  • az ország közel 300 pontján igényelhető,
  • használható átutalás révén, illetve a Mastercard üzleti bankkártyával készpénzfelvételre, bankkártyával történő vásárlásra.

2017-ben módosították a kártyával felvehető maximális összeget az eddigi 50 millió forintról 100 millió forintra. A programban részt vevő Takarék Csoport az agrárszektor.hu-t úgy tájékoztatta, hogy tapasztalataik szerint ez az emelés elsősorban a mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő élelmiszeripari vállalkozásoknak, élelmiszer-nagykereskedéssel foglalkozó cégeknek nyújt érdemi segítséget, hiszen esetükben az igényelt hitel támogatástartalma a nagyobb keretösszegű, általános csekély összegű támogatási keretüket terheli. A nagyobb hitelkeret nagyobb mozgásteret biztosít: mivel az Agrár Széchenyi Kártya egy szabad felhasználású folyószámlahitel, így a gazdálkodók maguk döntik el, hogy ténylegesen mire használják fel a pluszforrást.

Az igénylő lehet

  • gazdasági társaság,
  • egyéni cég,
  • egyéni vállalkozó,
  • szövetkezet,
  • adószámmal rendelkező mezőgazdasági őstermelő,
  • családi gazdálkodó,
  • erdőbirtokossági társulat.

Az Agrár Széchenyi Kártyához kapcsolódó hitelkeret 500 ezer és 100 millió Ft között, 100 ezer forintonként emelkedő összeg lehet. A hitel azonnal felhasználható és a visszatörlesztett összeg újra használatba vehető.

A Takarék Csoport tájékoztatása szerint a regisztrációra lehetőség van a takarékszövetkezeti VOSZ Pontokban, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségénél, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara irodáiban. A hitelkeret megnyitásakor a garanciadíj és a kártyadíj kivételével a hitelintézet nem számít fel semmilyen további költséget, a megnyitásra került pénzforgalmi bankszámlához kapcsolódóan is csak a megszokott számlavezetési és forgalmi díjak terhelik a vállalkozás számláját, melyek negyedévente esedékesek. Az irodák speciálisan képzett dolgozói segítséget nyújtanak az agrárvállalkozóknak az adatok kitöltésében és a szükséges dokumentumok beszerzésében is.

A hitel bármikor törleszthető és ismét igénybe vehető, a futamidő pedig 1, 2, vagy 3 éves lehet. A hitelkeret megnyitásával egy időben a vállalkozások egy nemzetközileg is elfogadott Mastercard Business típusú bankkártyát kapnak, mellyel egyszerűen, gyorsan, bárhol és bármikor igénybe vehetik a részükre megnyitott hitelkeretet fizetés, bankkártyás vásárlás, vagy készpénz felvétel céljára, anélkül, hogy ezen fizetési tranzakciók miatt külön el kellene menniük a számlájukat vezető hitelintézeti fiókba.

(x)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Fenntarthatóság és innováció az agráriumban - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
AgroFood 2024
Élelmiszeripari körkép - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
EZT OLVASTAD MÁR?