Hasít ez az ágazat a magyar agráriumban: ez lenne a siker titka?

agrarszektor.hu2022. június 29. 10:30

A borászok kiválóan alkalmazkodnak a változásokhoz, úttörői a mezőgazdasági újításoknak, és utat mutatnak az egész magyar agrárium számára - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 41. Országos Borverseny megnyitóján, kedden, Budapesten. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a borászok számíthatnak az agrárkormányzat együttműködésére és segítségére.

Példaként említette, hogy az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány okozta nehézségek kezelésére 2,1 milliárd forint gyorstámogatást nyújtottak a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érintett bortermelők részére, tavaly pedig további 1,5 milliárd forint támogatási keretet biztosított a kormány ugyan erre a célra. Ezt egészítette ki a zöldszüreti intézkedés és a lepárlási támogatás is - tette hozzá. A tárcavezető kiemelte, az ágazat egyik legnagyobb forrását a borászati gépek és technológiai berendezések beszerzésére fókuszáló támogatások jelentik, amelyek eddig már meghaladták a 23 milliárd forintot. Kifejtette, ősztől ismét lehet majd egyéni tervet benyújtani szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítási támogatására - írja az AM. Nagy István hozzátette, reményeink szerint minőségi előrelépést jelent az ágazat életében az új borpiaci szabályozás is, amely a hatósági eljárások újragondolásával és elektronikus ügyintézési lehetőséggel segíti az ágazat adminisztrációs terheinek csökkentését. 

Az elektronikus ügyintézés lehetősége 2023. február 1-jétől nyílhat meg. Kötelezővé ugyanakkor csak később, várhatóan jövő augusztustól válik, és csak a nagyobb ültetvényeket használó, nagyobb piaci szereplők számára - hangsúlyozta a tárcavezető. A miniszter kitért arra is, hogy a kormányzati segítségnyújtás mellett szükség van az ágazati összefogás erősítésére, a minőség folyamatos javítására, a versengés mellett az együttműködésre, valamint eredményes bormarketing-programok végrehajtására. Nagy István elmondta, üdvözlendő a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának azon kezdeményezése, amely a közösségi bormarketing erősítését szolgálja. Az itthon előállított és forgalomba hozni kívánt borászati termékek után literenként fizetendő egy forintos járulék teremti meg ennek az alapját, amely további 70%-os támogatási forrás kiegészítésével éves szinten csaknem 1 milliárd forintos bormarketing keretet biztosít az ágazat számára - hívta fel a figyelmet a miniszter.

Címkék:
támogatás, borászat, bor, beruházás, pályázat, bormarketing, fejlesztés, magyarország, borverseny, nagy-istván, vendéglátóegység, agrárminiszter, borágazat, agrárminisztérium, vendéglátás, zöldszüret, vendéglátó, koronavírus, koronavírus-járvány, borászati pályázat,