2019. december 10. kedd Judit

Hírek - Agrárpénzek

Ingyenes az állami horgászvizsga

A horgászat mint rekreációs tevékenység a járulékos szolgáltatások igénybevételével együtt, összességében 100 milliárd forintos nagyságrenddel járul hozzá a bruttó hazai termék (GDP) összegéhez - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Mint kiderült: a vizek háromnegyedét és az állami horgászjegyek teljes árbevételét a Magyar Országos Horgászszövetség (MOHOSZ) kezeli.
 
 

Nagy István a rendezvényen elmondta, hogy a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások az eddigi tapasztalatok és visszajelzések alapján sikeresek. Néhány év alatt a nyilvántartott horgászlétszám több mint 100 ezres bővüléssel 500 ezer fölé emelkedett, amellyel a Magyar Országos Horgászszövetség (MOHOSZ) tartósan Magyarország legnagyobb hálózatos felépítésű civil szervezetévé vált. A MOHOSZ az agrártárca stratégiai partnere, közösen alakítják a természetes vízi halgazdálkodást keretbe foglaló szabályokat. E munkának köszönhetően valósult meg számos bürokráciacsökkentést eredményező egyszerűsítés, például az is, hogy 2019-től az állami horgászvizsga díjmentessé vált.

Forrás:szabadidokozpont-kecskemet.hu

A miniszter kiemelte, 2016-tól lehetővé vált, hogy a vízterületek halgazdálkodási jogát kijelöléssel adják haszonbérbe a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) részére. Azóta a több mint 162 ezer hektáros vízfelületből 120 ezer hektár került a szövetséghez.

A kormány 2018 elején hozott döntése alapján az állami horgászjegy és a fogási napló díját a horgászszervezet kezeli.

A jövőben ezzel a forrással a szövetség számos előremutató, a horgászok, a horgászszervezetek érdekeit, valamint a magyar horgászturizmus megerősítését szolgáló fejlesztést hajthat végre. Nagy István kitért arra is, hogy a tárca kiemelt figyelmet fordít a vízi környezet megfelelő hasznosítására és védelmére. Támogatnak minden olyan kutatási-fejlesztési irányt, amely az akvakultúra és a halgazdálkodás előtt álló újabb kihívásokra összpontosít, ezzel is hozzájárulva a magyar halgazdálkodási ágazat még intenzívebb fejlődéséhez.

Szűcs Lajos, a szövetség elnöke elmondta, hogy a MOHOSZ-nak több mint 1100 horgászszervezet a tagja, és a szövetség által kezelt vízterületek száma meghaladja a 600-at, a halőri állomány pedig az ezret. Tavaly mintegy 490 ezer regisztrált horgász volt Magyarországon, a magyar horgászkártyára pedig eddig több mint 300 ezren regisztráltak.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu