2020. szeptember 29. kedd Mihály

Hírek - Agrárpénzek

Megjelentek a rendeletek: így osztják szét a 25 milliárdos mezőgazdasági támogatást

A kormány 25 milliárd forintnyi többletforrást biztosított az agrártárca részére a Gazdaságvédelmi Alapból. Az átmeneti támogatás részletszabályai szerint ezt az összeget a mezőgazdasági termelők, termelői szervezetek és élelmiszeripari vállalkozások használhatják fel a koronavírus világjárvány gazdasági hatásainak kezelésére – közölte Nagy István agrárminiszter.
 
 

A támogatásra vonatkozó kérelmeket június 29-től, három ütemben lehet majd benyújtani a Magyar Államkincstár által erre a célra létrehozott elektronikus felületén – ismertette a tárcavezető - írja közleményében az Agrárminisztérium. Elsőként, 2020. június 29. és július 12. között a baromfi- és a sertéságazat szereplői igényelhetnek a mindösszesen 3 illetve 2,75 milliárd forintos keretösszegből. Rajtuk kívül szintén az első ütemben adhatják be kérelmüket a kertészek és a halgazdálkodási tevékenységet végző vállalkozások is. A kertészeti ágazatban tevékenykedők részére 1,4 milliárd forint, míg a halgazdálkodóknak 500 millió forint keretösszegű támogatást különítettek el. Ugyanebben a szakaszban jelentkezhetnek az élelmiszeripar szereplői is, számukra mintegy 8 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta el a miniszter.

A második támogatási kérelem benyújtási körben, 2020. július 13. és július 27. között nyújthatják be igényeiket a méhészek, valamint az anyajuh-, és az anyatehén tartók ágazatonként 1-1 milliárd forint keretösszegű támogatásra, a tejhasznú szarvasmarha tenyésztők pedig mintegy 1,8 milliárd forintos keretösszegig adhatnak be kérelmet. Nagy István hozzátette: ugyancsak ebben a szakaszban kerülnek sorra a zöldségtermesztők, akik 1,2 milliárd keretösszegű átmeneti támogatáshoz juthatnak.

A bortermelők a harmadik szakaszban, 2020. július 28. és augusztus 10. között benyújtják be átmeneti támogatási kérelmeiket a részükre elkülönített 1,8 milliárd forint keretösszegre. Ebben az ütemben nyújthatnak be kérelmet a lótenyésztők is, összesen 250 millió forint keretösszegre.

A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy külön 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatási keretről született döntés a zöldség-gyümölcs ágazatban a termelői szervezetek megsegítésére. Az intézkedés lehetővé teszi például, hogy a termelői szervezetek – karitatív szervezeteken keresztül – ingyenesen szétoszthassák a megmaradt termékeket, illetve hogy a fogyasztás ösztönzését célzó marketingakciókat indíthassanak.

A fentieken túl további három ágazat is részesül a 25 milliárd forintos többletforrásból. A nyúl és kecskeágazat esetében a már működő mezőgazdasági csekély összegű jogcímek támogatás összegei és keretösszegei emelkednek. 

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu