2019. augusztus 22. csütörtök Menyhért, Mirjam

Hírek - Agrárpénzek

Megszületett a döntés: ez véget vethet a súlyos importszója-függőségnek

Hazai viszonylatban is évek óta párbeszéd folyik a szakma és a döntéshozók között az bioüzemanyagok bekeverési arány növeléséről, ami a napokban született kormányrendelet értelmében 2020. január 01-től bevezetésre kerül. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében az üzemanyagok bio-részarányát 8,2%-ban határozta meg, míg a 95-ös oktánszámú benzin esetében a bioetanol részarány 6,1 % lesz.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

A bio-részarány növelésével hozzájárulhatunk a klímapolitikai célkitűzések megvalósításához, a gyártás során keletkező GMO-mentes melléktermékekkel számottevően mérsékelhető lenne az importált génmódosított szójától való függőség, nem utolsó sorban pedig csökkenthető lenne a régió olajszükséglete - írja közleményében a Hungrana Kft. A jövő évtől bevezetésre kerülő rendelkezés nagy és stabil piacot jelent a magyar mezőgazdaság és az ágazat résztvevői számára, emellett környezetvédelmi szempontból is jelentős hatással bír. Hazánk Európában az első, világviszonylatban pedig a 3. legnagyobb bioetanol előállító az USA és Brazília után (/fő alapon). Évente csaknem 700 millió liter bioetanolt és ennek társtermékeként csaknem 600 ezer tonna, magas fehérjetartalmú, GMO-mentes takarmányt állít elő hazánk két nagy gyártója, a Hungrana Kft. és a Pannon Bio Zrt. Ehhez mintegy 2,2 millió tonna, hazai takarmánykukoricát vásárolnak és dolgoznak fel éves szinten.

Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója szerint ez a döntés kiemelt fontosságú, hiszen a magyar takarmánykukoricából előállított bio-etanol a jövőben nagyobb mennyiségben kerül hazai felhasználásra, csökkentve az export mennyiségét. Természetesen környezetvédelmi szempontból is jelentős változás érhető el a bioüzemanyagok szélesebb felhasználásával, de a gazdálkodók által megtermelt mintegy 7-8 millió tonna tengerinek is szilárd és állandó piacot biztosít ez a lépés. Az etanol előállítása során társtermékként GMO-mentes, magas fehérje tartalmú takarmány keletkezik, mely szintén a hazai állattenyésztést támogatja. És nem utolsó sorban fontos megemlíteni, hogy Magyarország jelenleg is bioetanol-nagyhatalomnak számít, most pedig lehetőség nyílik megőrizni, megerősíteni a nagyhatalmi státuszunkat, az ország gazdasági növekedéséhez hozzájárulva – tette hozzá a szakember.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most extra kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu