Most már biztos: több száz milliárd forintból fejlődhet az élelmiszeripar a jövőben

MTI2021. május 9. 15:30

A következő időszakban bővítjük és erősítjük az élelmiszeripart, növeljük a hozzáadott értéket, hogy még több jó minőségű magyar élelmiszer kerüljön a polcokra - jelentette ki Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint.

Erdős Norbert arra is emlékeztetett, hogy az élelmiszeripar támogatottsága a 2014-2020-as időszakban elérte a 468 milliárd forintot, ez az összeg a következő hét évben a Vidékfejlesztési Programban jelentősen nő, és tervek szerint eléri a 750 milliárd forintot. Az államtitkár hozzátette, hogy a magyar kormány stratégiai ágazatnak tekinti az élelmiszeripart és ennek szellemében dolgozik tovább a jövőben is.

A szakpolitikus szerint a következő időszakban is szükség lesz a gazdák és a feldolgozók kitartására és szorgalmára, akik minden nap biztosítják, hogy az emberek asztalára minőségi étel kerüljön. Akik elhivatottságukkal példát mutatnak, ilyen vállalkozók, akikhez ma is ellátogattam - tette hozzá Erdős Norbert, miután megtekintette a Szentkúti Tejüzemet, a Kiss Torma Kft. üzemét, a Szécsi Kertészetet, a Pro-duck Kft.-t, valamint a Szalai Kertészetet.

Címkék:
támogatás, beruházás, államtitkár, élelmiszeripar, magyar-termék, fejlesztés, minőség, vidékfejlesztési-program, élelmiszertermelés, erdős-norbert, agrárminisztérium,