Nem államosítják a húsüzemeket

agrarszektor.hu
A kormány nem tervezi, hogy állami tulajdonrész vásárlásával segítsen a bajba jutott húsipari cégeknek - mondta a Magyar Nemzetnek Budai Gyula. A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a lapnak elmondta: "a kormány több lehetséges forgatókönyvet átvizsgált, és ezt követően jutott arra a döntésre, hogy veszteséges magáncégekben nem kíván részesedést vásárolni".

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindent megtesznek a munkahelyek megőrzéséért, amire megoldást nyújt a kiemelt vállalat státusz, amit a közelmúltban mindkét bajban lévő társaság, a Gyulai Húskombinát és a Kapuvári Hús is megkapott.

Az államtitkár elmondta azt is: az elmúlt időszakban lefolytatott tárgyalások során elérték, hogy a nagyobb kereskedelmi láncok hosszabb távú megrendelői szerződéseket kössenek a szóban forgó húsipari cégekkel, ami komoly működési biztonságot nyújthat azoknak.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?