Nem jár vissza pénz a zsebszerződések után

agrarszektor.hu
Nem tudja majd bírósági úton visszaszerezni a pénzét, aki zsebszerződések alapján fizetett azért, hogy termőföldtulajdonhoz jusson - hangoztatta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szerdán Őriszentpéteren, a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság kihelyezett ülésén.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az Országgyűlés már elfogadta és július elsejétől lép hatályba az új büntető törvénykönyv, amely tartalmazza a termőföld jogellenes megszerzésének törvényi tényállását, és noha a törvény nem visszamenőleges hatályú, a színlelt adásvételi szerződések felhasználása, vagy ilyenek későbbi megkötése már a Btk.-ba ütközik - hangsúlyozta. Hozzátette: a színlelt szerződések nem érvényesek, így a korábbi tulajdoni viszonyok állnak fenn, a zsebszerződést kötött felek elszámolhatnak egymással - ebbe az állam nem szól bele -, de bírósági úton a szerződésekre kifizetett pénz nem lesz visszaszerezhető, behajtható.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a tárcaközi bizottság vezetője elmondta: a kihelyezett üléseket a zsebszerződésekkel legérintettebb, "legfertőzöttebb" megyékben tartják, szavai szerint ezek közé tartozik Vas megye is, ahol azonban a határozott kormányzati lépések hatására már megindult a pozitív változás. Közölte: a nyilvánosság előtt megtartott bizottsági ülések után mindig sok új információ érkezik hozzájuk és a hatóságokhoz is, melyek nyomán újabb rendőrségi, ügyészségi és adóhatósági eljárások indulnak meg. A tárcaközi bizottság vezetője ismét felhívta a figyelmet arra, hogy július elsejéig még moratórium van, bárki hátrányos jogkövetkezmények nélkül bejelentheti, ha termőföld tulajdonáról színlelt szerződést kötött.

Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke elmondta: nagy segítség volt az a jogszabályi változtatás, amely az elővásárlási jogról való nyilatkozattétel határidejét 15 napról 60 napra hosszabbította meg. Tájékoztatása szerint ha földspekulációt észlelnek, nem tesznek különbséget külföldi és magyar állampolgár között, egyaránt fellépnek annak megakadályozása érdekében. A tavalyi forrásokat is beleszámítva 5,5 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy élve a magyar állam elővásárlási jogával, a kérdéses földterületeket megvásárolják.

V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár arról szólt, hogy Vas megyében indult el az országban elsőként az osztatlan közös földtulajdon felszámolása, amely egy év alatt be is fejeződik és célja szintén az átlátható tulajdonviszonyok megteremtése. Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park igazgatója az ülésen elmondta: eddig már 350 szerződést kötöttek, 428 hektárnyi földet vásároltak meg és vontak természetvédelmi védelem alá. Hangsúlyozta: a nemzeti park megegyezésre törekszik, éppen ezért viszonylag kevés az az eset, amikor kisajátítást kell kezdeményezniük.

(MTI)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03