Román húsbotrány: magyar cégeket is bevontak a csalásba

agrarszektor.hu
Két érdi cégen keresztül hajthattak végre fiktív ügyleteket.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Magyarországi cégek is érintettek az elmúlt évek egyik legnagyobb romániai húsipari adócsalási botrányában. A több mint tízmillió eurós adócsalással gyanúsított, a hét végén előzetes letartóztatásba helyezett Justin Paraschiv ploiesti üzletember egyebek között két, Érden működő társaságán keresztül hajtott végre fiktív tranzakciókat a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint.

A Magyarországon is üzleti érdekeltséggel rendelkező Paraschiv a vádhatóság szerint egy hetvenmillió eurós adócsalást elkövető szervezett bűnözői csoport főszereplője - adta hírül az erdélyi Krónika című napilap az MTI szerint. A román, bolgár, szír, iraki és tunéziai állampolgárok által működtetett bűnbandát a DNA azzal gyanúsítja, hogy külföldi tulajdonosok nevén levő fantomcégeken keresztül húsipari termékekkel kereskedett, ám elmulasztotta befizetni Romániában az ügyletek után járó adókat.

A DNA hétvégi közleménye szerint a baromfihús-feldolgozásra és forgalmazásra szakosodott Carmistin-cégcsoport révén Justin Paraschiv állítólag magyarországi, bulgáriai és görögországi cégek bevonásával hajtotta végre a fiktív kereskedelmi ügyleteket. A jól kiépített adócsalási körforgásban az ügyészség szerint kiemelt szerep jutott a vállalkozó tulajdonában lévő, Érden működő Best Meat International és Frigo Érd cégeknek.

Paraschivék a hivatalos okmányokban azt tüntették fel, hogy a nyugat-európai országokban felvásárolt húsipari termékek a cégcsoport romániai tagjain keresztül a két magyarországi társasághoz kerültek, a valóságban azonban Romániában dobták piacra az árut - állítja a DNA.

Honlapja szerint a Frigo Érd napi hatvan tonna kapacitású, sertés-, marha- és lódaraboló üzemmel rendelkezik, az EU-szabványok szerint kiépített hűtőháza pedig az egyik legkorszerűbb Magyarországon. A létesítményben vámszabad terület működik, amely exportengedéllyel rendelkezik az EU, Közép- és Kelet-Európa országaira, valamint a Dél-Afrikai Köztársaságra, Japánra, Tajvanra és Koreára - írta az erdélyi lap.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03