2019. január 17. csütörtök Antal, Antónia

Hírek - Agrárpénzek

Súlyos gond, amelyet meg kellene oldani a mezőgazdaságban

Az agrárium – és az egész gazdaság – teljesítményét meghatározzák a rendszerváltozás idején indult családi vállalkozások, amelyek jelentős gazdasági szereplőkké fejlődtek. Ezek alapítói azonban mára a nyugdíjkorhatáron túl, de legalábbis annak közelében vannak, miközben kevesen rendelkeznek határozott tervvel a cég átörökítésére. Nem beszélve arról, hogy többségük nem nyitott a technológia fejlesztésekre, miközben éppen ebben rejlik versenyképességük záloga.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Generációs konfliktusok az IT technológia miatt

Az 50 éven felüli vezetőknek jellemzően nincsnek számítógépes ismereteik, de akaratuk sem annak elsajátítására – mondta a siófoki Agrárszektor Konferencián tartott előadásában Bűdi Károly, az Agro-Tár Kft. okleveles agrár-és gépészmérnöke, valamint termelési vezetője. A cég 70-100 ezer hektárral kapcsolatban ad szaktanácsadást IT-rendszerek bevezetéséről, 90 százalékban növénytermesztéssel foglalkozó cégeknek. A cég termelési vezetője a technológiai újdonságok elsajátítására való hajlandóság hiányát azért tartja nagy problémának, mert bár a gazdák most is rögzítik a termelési adatokat, azonban, ha ezek az adatok valamilyen oknál fogva elvesznek, akkor azonnali adatvesztés történik szemben egy digitális, felhőalapú rendszerrel. Ezért fejlesztettek ki egy olyan digitális táblatörzskönyvet, amibe azonnal rögzíthetők az adatok és nemcsak az adatvesztés kerülhető el, de össze is hasonlíthatók az adatok a korábbiakkal, és tendenciákat lehet megállapítani. Így végső soron egy olyan döntéstámogatási rendszert kapnak a cégek, ami segít a tervezésben – tette hozzá Bűdi.

Bűdi Károly

Erről azonban nem könnyű meggyőzni az évtizedes gyakorlatokhoz ragaszkodó idősebb gazdákat, ráadásul a hajlandóság hiányán túl további probléma, hogy a rendszer kezeléséhez számítógépes ismeret kell, ami gyakran azt jelenti, hogy fel kell venni valakit, aki rá fog látni olyan érzékeny adatokra, mint például a beszerzési árak. Ezt a bizalmat pedig sokan nem szívesen adják meg egy újonnan felvett szakembernek.

Ha mindezeket sikerül meglépni, akkor is elkerülhetetlen lesz a saját hibáinkkal való szembesülés, hiszen a tényadatok sokszor megcáfolják a többéves hiedelmeket, sokan pedig nem szeretnek szembesülni saját ballépéseikkel”

– tette hozzá a szakértő, aki szerint,

azt kell látni, hogy a megfelelő rendszerekkel olyan adatok állnak rendelkezésünkre, amiről az előző generációik nem is álmodhattak. Nem azt kell eldönteni, hogy mit vetünk, hanem azt kell megnézni, hogy mire alkalmas a terület.

A szakember szerint azonban a digitalizációs lehetőségeknek van még egy bukópontja: a túl sok adat. Meglátása szerint a létrejövő adatmennyiség kielemzése egy újabb szakterületet hoz létre, amit cégen belül aligha lehet megoldani, ezért külső szaktanácsadót kell bevonni.

Generációváltás egy családi gazdaságban és a nagyüzemben

Hegedűs Zsolt

Hegedűs Zsolt, a Hegedűs Farm fiatal gazdája egy kis családi gazdaság mindennapjain keresztül mutatta be, hogy milyen nehézségekkel és előnyökkel jár a generációváltás a családi bizniszben, és előadása végén arra jutott, hogy minél előbb érdemes belevágni, mert annál gördülékenyebb lehet a folyamat. A generációváltás hosszú folyamat, jobb, ha a következő generáció idejekorán elkezdi átvenni a feladatokat, sokkal nehezebb ugyanis a helyzet, ha egy hirtelen esemény beállta miatt kell elkezdeni azt – mondta Hegedűs. 

Soltész Gergő

Nem látta ennyire fenyegetőnek a helyzetet Soltész Gergő, az Ostorosbor Pincészet Zrt. elnök-tulajdonosa, aki szerint nem ördögtől való, ha egy cég tönkremegy az utódok érdeklődésének hiányában vagy mert értékesítik, így ugyanis életképesebb cégek jönnek létre. Soltész a bankszektorból érkezett az agráriumba, amikor átvette édesapjától a családi céget. Az Ostorosbornál nem is működött volna a két generáció közti közös munka:

Édesapám pénteken ment be utoljára dolgozni, hétfőtől pedig már én jöttem

 – utalt arra, hogy az ő esetükben szó sem volt hosszú átmenetről, sőt úgy látja, hogy kifejezetten előny, ha a tervezett utód először egy másik cégnél, akár egy másik szektorban húz le néhány évet, mert így máshonnan is lesz tapasztalata. Soltész előadása végén a munkaerőhiányra is kitért, amelyet egy beszédes példán keresztül szemléltetett:

Korábban, ha egy traktoros ittas állapotban végezte a munkát, azt rossz szemmel nézték. Ha valakiről kiderült ilyesmi, azt nem foglalkoztatták tovább. Ma hasonló esetben inkább azt mondják, hogy még ittasan is milyen jól tudja vezetni azt a traktort.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu