2022. július 3. vasárnap Kornél, Soma

Hírek - Agrárpénzek

Szépen alakulnak a külgazdasági mutatók - Lendületben az EHP

A lendületes idei magyar exportnövekedésben a nemzetközi piaci folyamatok kedvező alakulása mellett az játszott fontos szerepet, hogy az elmúlt időszakban számos olyan pénzügyi konstrukció jelent meg a magyar piacon, amely könnyebbséget jelent az exportügyletek finanszírozásában - mutat rá a KSH által közölt külkereskedelmi statisztikák és az Eximbank által működtetett EHP összefüggéseire kommentárjában Csonka Tibor.
 
 

Az OTP Business ügyvezető igazgatója emlékeztet arra, hogy Magyarország exportja euróban kifejezve 7,7 százalékkal bővült 2015 első negyedévében a KSH adatai szerint, ezzel együtt az import értéke 5,7 százalékkal nőtt. Az is kedvező a gazdaság szempontjából, hogy a külkereskedelmi mérleg aktívuma az év első három hónapjában 2,5 milliárd euróra emelkedett, amely 530 millióval haladta meg az előző év azonos időszakában mért eredményt.

Csonka Tibor azt is kiemeli, hogy az exportáló vállalkozások száma néhány éven belül 4-5-szörösére növekedhet Magyarországon, amennyiben a hazai export ösztönzését célzó kedvezményes pénzügyi konstrukciók beváltják a hozzájuk fűzött várakozásokat. A kis- és középvállalkozások számára még van fejlődési lehetőség, mivel a kivitelből egyelőre csak 25 százalékban részesülnek. A szakértő megjegyzi: ez az arány Európához, de még a közép-kelet-európai régióhoz képest is alacsonynak számít. Így például az európai uniós vállalkozások ún. nemzetköziesedési mutatója közel kétszerese a magyar vállalkozásoknál mért értéknek az Európai Bizottság Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóságának adatai szerint. A kedvezményes finanszírozási lehetőségek segítségével néhány éven belül Magyarország ezen a területen is fel tud zárkózni az európai átlagszintre - tette hozzá.

Fókuszban az EXIMBANK hitelprogramjai

A nemzetközi piaci folyamatok kedvező alakulása mellett a magyar vállalkozások exporttevékenységét segítette, hogy az elmúlt időszakban számos olyan pénzügyi konstrukció jelent meg, amely könnyebbséget jelent az exportügyletek finanszírozásában - emeli ki Csonka. A szakember kifejtette: az export tevékenység finanszírozására elsősorban az állami tulajdonú Magyar Export-Import Bank Zrt. (EXIMBANK) hitelprogramjai kínálnak segítséget. Az EXIMBANK célkitűzése, hogy az exportképes magyarországi vállalkozások száma a jelenlegi 2500-3000-ről a következő 3 évben legalább 12 ezerre növekedjen, egyszerre segítve a hazai foglalkoztatás bővítését és a magyar gazdaság termelésének növelését.

A hitelprogramok legnagyobb előnye, hogy a kedvezményes konstrukciókat nemcsak a közvetlenül exportáló vállalkozások, hanem ezek beszállítói is igénybe vehetik. Ez pedig döntő tényező lehet a magyar export bázisának kiszélesítése szempontjából - fogalmazott Csonka.

A kereskedelmi bankok közvetítésével az Exportélénkítési Hitelprogram (EHP) keretében számos kedvező árazású, fix kamatú konstrukció jelent meg a piacon. Forgóeszköz finanszírozására egyebek között a 2 éven túli (CIRR alapú), és 2 éven belüli (Egyéni Referencia Kamat alapú) export előfinanszírozó konstrukciók vehetők igénybe, amelyek nagymértékben képesek javítani a magyar exportőrök külpiaci versenyképességét, és ezen keresztül a magyar export bővülését.

Belföldi beruházásokhoz és forgóeszköz finanszírozáshoz egyaránt felhasználható, állami támogatású, fix kamatozású hitelek vehetők igénybe az EXIMBANK legújabb, versenyképességet javító hitelkonstrukciói keretében. A legkisebb igénybe vehető hitelösszeg 10 millió forint (vagy 30 ezer EUR) lehet, forgóeszköz finanszírozás esetén maximum 3 éves, beruházási hitel esetén akár 15 éves futamidővel. Mindezek mellett az EXIM hitelfedezeti garanciája az export ügyletek teljesítéséhez a kereskedelmi bankok által nyújtott fenti konstrukciók visszafizetéshez nyújt részleges biztosítékot.

A hazai kis- és középvállalkozások első számú pénzügyi partnereként a célunk az, hogy néhány éven belül Magyarország ezen a területen is felzárkózzon az európai átlagszintre, több tízezer hazai kkv számára elérhetővé téve az exportáló cégek vagy az exportágazat beszállítói közé történő csatlakozást - hangsúlyozta Csonka Tibor. Az ügyvezető egyébként megjegyezte: az OTP Businessnek ma már több mint 200 ezer vállalati ügyfele van. Ezen belül a pénzintézet az exportáló cégek 24 százalékával áll kapcsolatban, s harmaduk számára nyújt már ma is valamilyen finanszírozást.

Az EXIMBANK exportcélú beruházási hitelével lehetőség nyílik - a legalább 1 éve működő, magyarországi székhelyű - árut vagy szolgáltatást exportáló gazdálkodó szervezetek vagy azok beszállítóinak finanszírozására, akik olyan belföldi beruházást valósítanak meg, melynek eredményeképp exportárbevétel keletkezik az exportőrnél. A hitel minimális összege 150 millió forint (vagy 1 millió EUR, vagy 1,3 millió USD), amely egyaránt igénybe vehető gépek, termelőeszközök, berendezések beszerzéséhez, valamint ingatlanvásárláshoz, új ingatlan építéséhez, járulékos építési költségek, illetve felújítás finanszírozásához. A hitel összege a beruházás nettó összköltségének maximum 80 százalékáig terjedhet.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Portfolio Digital Transformation 2022

    Lépéskényszerben a vállalkozások: aki nem digitalizál,le fog maradni!

    Tiszaújváros-Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum 2022

    Ingyenes esemény a Tisia Hotelben