Támogatja a törvénymódosítást a minisztérium

agrarszektor.hu
Szerdán a Vidékfejlesztési Minisztérium bejelentette, hogy az agrárpiacról szóló törvény módosításával egyetért és támogatja azt a gazdák védelme érdekében, mely szerint vis maior esetén a gazdálkodó nem lenne köteles a terményértékesítésről kötött szerződések maradéktalan betartására.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Komoly vitákat okozott a felvásárlók és a termelők között az, hogy idén az időjárási anomáliák miatt a termelők elmaradtak a beígért terméshozamtól. Emiatt a szaktárca már augusztus 3-án illetve szeptember hetedikén is tájékoztatott álláspontjáról.

Ezekben összefoglalták, hogy azon termelők, melyek rendelkeznek vis maior igazolással, illetve ezen igazolásban megjelölt területek nem csak a támogatások igénybevételével összefüggő eljárásokban is vis maior által sújtott gazdálkodó, valamint területnek kell tekinteni.

A tárca álláspontja szerint a vis maiornak minősülő káresemények súlya és jelentősége olyan mértékű, amely az érintett termelőknél a termés megsemmisülése esetén megalapozhatja a teljesítés lehetetlenné válására vonatkozó rendelkezések alkalmazását. A polgári jogi szerződések teljesítésénél tehát figyelemmel kell lenni a rendkívüli időjárási körülményekre.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?