Új szabályozás az agrártámogatásokra

agrarszektor.hu
Átláthatóbbá kívánja tenni az Európa Bizottság a mezőgazdasági támogatásokat, ennek érdekében új szabályozással állt elő az azokban részesülők adatainak közzétételéről.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A Bizottság közleménye szerint az Európai Unió Bíróságának hozzávetőlegesen két éve hozott döntése tette szükségessé elsődlegesen a változtatást, a bíróság akkori megítélése szerint ugyanis a támogatásban részesülők adatainak közzététele ütközött a személyiségi jogok védelmével, így tulajdonképpen részlegesen érvénytelenítette az átláthatóságot szolgáló korábbi szabályozást.

Dacian Cioloº mezőgazdasági EU-biztos nyilatkozata szerint az új szabályozás számol a személyiségi jogokhoz fűződő aggályokkal, de az átláthatóság követelményeinek is igyekszik eleget tenni. Eszerint bizonyos összeghatár szerinti közzétételi korlátokat állítanak fel az egyéni kedvezményezettek személyes adatait illetően, ezzel párhuzamosan pedig részletesebb tájékoztatást várnak a tagállamoktól arról, hogy milyen jellegű támogatást milyen tevékenységre ítéltek meg. Így a kistermelők - akik a mezőgazdasággal foglalkozók körülbelül harmadát teszik ki az Unióban - sem kerülnek ki a közzétételi kötelezettség alól.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?