2021. október 16. szombat Gál

Hírek - Agrárpénzek

Új takarmányüzemet épít a Cargill Pápán

Új takarmányüzemet létesít Pápán a Cargill Takarmány Zrt. Az új gyárban főként sertés- és baromfitakarmányokat állítanak majd elő.
 
 

Nagy István agrárminiszter jelenlétében helyezték el a Cargill Takarmány Zrt. új takarmányüzemének alapkövét Pápán. Makai Szabolcs, a társaság elnök-vezérigazgatója a beruházásról elmondta: az 1970-ben épült jelenlegi gyár mögé egy havi tízezer tonnás kapacitású új takarmánygyárat építenek több mint ötmilliárd forint értékben. Az új gyárban elsősorban sertés- és baromfitakarmányt állítanak majd elő, mivel a húsfogyasztás és az állattartási kedv is növekedőben van Magyarországon. A régióban a baromfilétszám folyamatosan növekszik, és ezt a tendenciát várják a sertésállományban is.

Az amerikai tulajdonú Cargill cégcsoport 1995-ben lépett a magyar piacra két üzletággal, a gabona- és olajosmag-kereskedelemmel, illetve a takarmánygyártással. Magyarországon Karcagon három, Kaposváron és Pápán pedig egy-egy üzemben gyártanak. A karcagi székhelyű Cargill Takarmány Zrt. árbevétele, az elektronikusan közzétett beszámolója szerint a 2016 júniusától 2017 május végéig tartó üzleti évben 23,8 milliárd forint felett alakult, az egy évvel korábbi 25,7 milliárd forint után. Eredménye meghaladta 410 millió forintot, az előző évi 244,9 millió forintot jóval túlszárnyalva. A társaság 267 dolgozót foglalkoztat.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu