2017. november 21. kedd Olivér

Hírek - Agrár-vidék

Lázáréktól 3 ezren kaphatnak 12 milliót - Kik nyernek?

Egyenként 40 ezer euró támogatásra pályázhatnak a negyven évesnél fiatalabb induló mezőgazdasági termelők abban a felhívásban, amelyet most írt ki számukra a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Programban. Összesen körülbelül 3 ezren kaphatnak majd mintegy 12 millió forintnak megfelelő támogatást, amelynek teljes keretösszege 37,75 milliárd forint lehet.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre

Megjelentette a Miniszterelnökség azt a pályázatot, amellyel a tárca az induló fiatal mezőgazdasági termelőket kívánja támogatni a VP-ben. A legfeljebb negyven éves gazdák összesen 37,75 milliárd forintra pályázhatnak majd 2017. március 1. és 2019. február 28. között.

Egy-egy nyertes 40 ezer euróra, vagyis körülbelül 12 millió forintra pályázhat. Így a Miniszterelnökség várakozásai szerint 3 ezer induló fiatal gazda kaphat forrásokat a VP-ben.

A támogatásra természetes és jogi személyek egyaránt pályázhatnak. Alapvető kritérium, hogy csak azok kaphatnak forrásokat, akik mezőgazdasági tevékenységüket a támogatási kérelem benyújtásától számított 12 hónapnál nem régebben folytatják. Termelési potenciáljuknak pedig 6 000-25 000 standard termelési érték (STÉ) között kell lennie.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

Agrometeorológia

IDŐJÁRÁSA

A szakértő szemével

Hollósi Dávid
igazgató
Takarék Agrár Igazgatóság

Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu