Nagyon fogy a pénz: újabb pályázatot állítottak le Lázárék

agrarszektor.hu
Forráskimerülés miatt felfüggeszti a Lázár János vezette Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Programban meghirdetett kertészeti gépbeszerzési pályázatot. A kiírásra eddig 27 milliárd forint igény érkezett.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A pályázatra a mezőgazdasági termelők, illetve csoportjaik 2017. január 6-tól kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását. A Miniszterelnökség irányító hatóságának közleménye szerint erre legkésőbb március 6-án 24 óráig lesz lehetőségük. Ezt követően a felhívást - a forráskeret kimerülése miatt - felfüggesztik.

Milyen pályázatok jelennek még meg idén a Vidékfejlesztési Programban? Mikor bírálják el a benyújtott pályázatokat és mikor indulhatnak meg a kifizetések? Ez is kiemelt témája lesz az Agrárium 2017 Konferenciának március 8-án Kecskeméten.

Ha felkészülten akar nekivágni a 2017-es agárévnek, ha első kézből, a hazai agrárszektor meghatározó szakembereitől, véleményformálóitól, vállalatvezetőitől és döntéshozóitól szeretne választ kapni a hazai mezőgazdaságot érintő legfontosabb és legaktuálisabb kérdésekre, jöjjön el az Agrárium 2017 Konferenciára, ahol az elsőrangú szakmai program mellett a kiváló kapcsolatépítési lehetőségeké a főszerep.

A pályázatban összesen 18,08 milliárd forint állt rendelkezésre kertészeti gépbeszerzésekre. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint eddig összesen 27 milliárd forintnyi igény érkezett be.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?